Lovassport: címvédésre készülnek a kettesfogathajtók

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2005.09.01. 21:45
Címkék
Domonyvölgyben fogadta a hétfőn a 11. kettesfogathajtó-vb-n induló kvartett a sajtó képviselőit. Fintha Gábor szövetségi kapitány beszámolójából kiderült, az edzőtáborozást nem segítette a nagy esőzés, ráadásul Lázár Vilmos kivételével teljesen megújult a csapat, hiszen a címvédő trióból Lázár Zoltán nagyobb kategóriára váltott, míg Nyúl Zoltán a válogatóversenyek alapján esett ki a keretből.
Így a kilencedik vb-jére készülő idősebb Lázár fiú mellett a tavalyi világranglista-vezető Selyben Zsolt, Hódi Károly és Nagy Sándor alkotja az utazó négyest. Hogy közülük ki lesz az egyéni induló, s kik alkotják majd a háromfős csapatot, azt a kapitány csak a helyszínen árulja el."Mindent megtettünk a sikerért, jöjjön, aminek jönnie kell - mondta Lázár Vilmos a társak nevében is. - Mivel idén kevés külföldi versenyen indultunk, nehéz megítélni, hol is tartunk. Ezzel együtt a legnagyobb vetélytársunknak a hazai pályán induló osztrákokat, a németeket, valamint a hollandokat tartjuk." A hatszoros világbajnok azt sem titkolta, hogy szezon közben még az is megfordult a fejében, hogy lemondja a vb-részvéltelt, mivel a munkája miatt kevesebb ideje maradt az edzésekre, ám az utolsó válogatón mégis az indulás mellett döntött. Egyrészt nem akarta cserbenhagyni a társakat, másrészt megfutamodásnak tűnhetett volna a visszalépése. A négyes hétfőn utazik Salzburgba, kedden állatorvosi vizsgálaton vesznek részt a lovak, majd csütörtöktől indul a verseny.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
5 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
6 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
6 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
7 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik