Tereprali: szegény ló

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2005.08.03. 22:58
Címkék
Ezen a romániai extrém ralin egy nap alatt annyi minden történik, mint más versenyeken egy hét alatt. Tegnap például a Dakar-címvédő Cyril Despres fél órát töltött szereléssel, miután a derékig érő, gyors sodrású folyón való átkelést nem "tolerálta" a KTM-je. Valaki elütött egy lovat, és többen beleestek az utakat megtörő, félméteres repedésekbe, amelyek olyanok, mintha földrengés lett volna azon a tájon.
Magyar vonatkozása is volt a kalandoknak: Kátai Pétert majdnem lenyakazta egy fáról lelógó inda, az összetettben mégis ő áll jobban az egyéni versenyzők között. Amint ugyanis arról hírt adtunk, az idei Dakart sikerrel teljesítő Varga Ákos vírusfertőzés miatt kihagyta a keddi szakaszt. Tegnapra azonban összeszedte magát, és annak ellenére, hogy nem volt ereje teljében, a magyarok közül ő vészelte át a legjobban a napot. Féltávnál már a hetedik volt, a végére pedig legalább további két vetélytársát előzte meg. A csapatversenyben induló Nagy Péter, Dési János duó végigment a távon, igaz, nem gondmentesen: a legutóbbi sivatagi show-t szintén teljesítő Nagy ugyanis akkorát esett, hogy alig tudja mozgatni a jobb csuklóját.A pontos eredményekről lapzártánkig nem érkezett hír.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
2 perce

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
7 perce

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
9 perce

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
9 perce

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
36 perce

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
49 perce

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
50 perce

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
52 perce
Ezek is érdekelhetik