Dobogósokban nem lesz hiány
Ha csak a közelmúlt eredményeit vesszük alapul, bátran kijelenthető: újfent éremesőre lehet számítani a magyar kajakozóktól és kenuzóktól a hét végi maratoni Európa-bajnokságon. A csehországi Tynben ma és holnap szállnak vízre a kontinens legjobb maratonistái, a Borsodi Géza dirigálta magyar felnőttválogatott 15 versenyzővel indul csatába az érmekért.

Salga István is favorit

Salga István is favorit
"Az idén is több éremben reménykedhetünk - mondta Borsodi Géza. - Rögtön az Európa-bajnokság nyitó számában, a férfi kajakozók egyéni küzdelmében két esélyesünk is rajtol, hiszen Salga István és Jámbor Attila is a sportág elitjébe tartozik. Akárcsak a nőknél Szonda Kornélia, aki korábban Csay Renáta párjaként ért el kiváló eredményeket. Kenu egyesben két újoncot avatunk, így Erdélyi Zoltántól és Széles Gábortól már a pontszerzés is szép eredmény lenne.
A vasárnapi páros versenyek során újabb dobogós helyekben bízhatunk: kenu párosaink közül Csabai Edvin és Györe Attila hat éve minden versenyen győzni tudott, azaz három Európa-bajnoki aranyat és hat világbajnoki elsőséget tudhatnak magukénak a fiúk. Sőt véleményem szerint a Salga, Jámbor kettős ismét aranyesélyesként rajtolhat a kontinensviadalon. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy két aranyra és négy-öt éremre lehetünk jók a tyni Európa-bajnokságon. Szerencsére a felkészülésünk a győri árvíz ellenére is jól sikerült, a múlt hét végi időmérő edzéseken versenyzőim biztató eredményeket produkáltak, így remélem, hogy nem ér minket meglepetés."
A magyar csapat
Férfiak
K-1: Salga István, Jámbor Attila.
K-2: Salga István, Jámbor Attila; Szakály Viktor, Szigeti Krisztián.
C-1: Erdélyi Zoltán, Széles Gábor.
C-2: Csabai Edvin, Györe Attila; Bindl Róbert, Gilányi Zsolt.
Nők
K-1: Szonda Kornélia, Folláth Vivien.
K-2: Bartha Diána, Folláth Vivien; Harkai Orsolya, Csengeri Adrienn
A program
Július 23., szombat: egyéni versenyek
Július 24., vasárnap: páros versenyek
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








