Fogadkoznak a világbajnokok

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2005.07.14. 21:00
Címkék
A forró versenyek után az argentin télben méri össze tudását a világ ralielitje, és az időjárás különbözősége (hűvösre, sőt, nedves utakra és esőre is lehet számítani) hatással lehet az eredményekre is. Legalábbis ebben reménykednek Sebastien Loeb ellenfelei, akik az utóbbi időben nem nagyon tudtak labdába rúgni a világbajnoki címvédő ellenében. A Super Seb becenevet tökéletesen kiérdemlő francia ugyanis megnyerte az utóbbi öt világbajnoki futamot (sorozatban ennyiszer még senkinek sem sikerült diadalmaskodnia), és hat elsőséggel már az idény felénél beállította Didier Auriol, valamint saját maga egy idényen belül aratott győzelmi rekordját.
Szóval az ellenfelek az időjárásban bíznak, no meg abban, hogy nedves, hideg körülmények között jobbak lesznek a Pirelli-abroncsok a Michelineknél. Merthogy a Peugeot és a Subaru pilótái is az olasz gyár abroncsait használják. Egy évvel ezelőtt Carlos Sainz győzött Argentínában, úgyhogy a tavalyihoz képest biztosan új győztest avatnak, a Matador ugyanis csak két versenyre ugrott be segíteni a Citroënhez, ahol most újra visszaveszi a második autó volánját a forrófejű Francois Duval. Mivel eddigi navigátora, Stéphane Prevot Cipruson megelégelte az állandó törésteszteket, és kiszállt mellőle, a fiatal belga most a rendkívül tapasztalt Sven Smeetsszel rajtol.

Ô egyelőre nem táplál győzelmi reményeket - bár sosem lehet tudni. Marcus Grönholm viszont nagyon szeretne nyerni. Egyrészt arra alapozza az optimizmusát, hogy tavalyelőtt ő ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, tavaly pedig a 19. gyorsasági szakaszig vezetett, másrészt arra, hogy a jelenlegi mezőnyből egyedül ő tudott hódítani Argentínában. És akkor ott van még Petter Solberg, aki talán mindenkinél jobban vágyik a sikerre. Három kiadó hely - egy győztes pozíció. Nehéz lesz osztozni rajta.

Argentin Rali, a vb 9. futama, Córdoba
A program. Péntek: 10 gyorsasági szakasz (162.34 km). Szombat: 7 (114.35 km). Vasárnap: 5 (64.13 km). Össztáv: 1215.65 (ebből gyorsasági szakasz: 340.82 km)
A vb állása 8 futam után. Pilóták: 1. Sebastien Loeb (francia, Citroën Xsara WRC) 65 pont, 2. Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) 42, 3. Gardemeister (finn, Ford Focus WRC) és Märtin (észt, Peugeot 307 WRC) 39-39, 5. Grönholm (finn, Peugeot 307 WRC) 37, 6. Rovanperä (finn, Mitsubishi Lancer WRC) 16. Gyártók: 1. Citroën 84 pont, 2. Peugeot 79, 3. Ford 57, 4. Subaru 47, 5. Mitsubishi 37, 6. Skoda 8
Legfrissebb hírek

Nagy várakozás után edzőcsere és csalódottság a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
1 perce

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
10 perce

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
18 perce

Ricardo Moniz visszatér a Trencsénhez

Minden más foci
28 perce

Benedek Tiborra emlékeztek a férfi vízilabda-válogatott tagjai – videó

Vízilabda
28 perce

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
30 perce

Több mint 600 kis és közepes sportegyesületet támogat a sportállamtitkárság

Egyéb egyéni
55 perce

A címvédő FTC igazolta a papírformát a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik