Íme, Schwarzenegger követői

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2005.07.05. 21:04
Címkék
Július 14. és 24. között Duisburgban és környékén rendezik meg a 7. világjátékokat, de a "nem olimpiai sportágak olimpiáján" először vesz részt egységes magyar csapat. A németországi viadalon 12 sportágban (ejtőernyőzés, erőemelés, fallabda, íjászat, karate, ritmikus gimnasztika, sárkányhajózás, strandkézilabda, tánc, testépítés, uszonyos úszás és vízideszka) összesen 63 sportoló képviseli majd a magyar színeket. Sorozatunk tizedik részében a testépítést mutatjuk be.
A világbajnok Taksonyi már 1996-ban is indult a játékokon
A világbajnok Taksonyi már 1996-ban is indult a játékokon
A világbajnok Taksonyi már 1996-ban is indult a játékokon
A világbajnok Taksonyi már 1996-ban is indult a játékokon
A világbajnok Taksonyi már 1996-ban is indult a játékokon
A világbajnok Taksonyi már 1996-ban is indult a játékokon
Az első "testversenyt" 1901-ben a londoni Royal Albert Hallban rendezték meg, ahol az egyik versenybíró Sir Arthur Conan Doyle, a világszerte ismert Sherlock Holmes-történetek szerzője volt. A testépítést szerte a világban, 175 országban milliók űzik, akad köztük több világhíresség is, elég megemlíteni a közelmúlt filmsztárjának, Kalifornia jelenlegi kormányzójának, az osztrák származású Arnold Schwarzeneggernek a nevét.

A testépítőversenyeken az elődöntőben a sportolók testének felépítését, szimmetriáját, harmóniáját és egyenletességét értékelik, míg a fináléban a kiválasztottak lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák egyéni, zenével aláfestett pózgyakorlataikat.

A sportág szerelmesei vallják: a testépítés sokkal több mint sport, a szó igazi értelmében vett életművészet, egy olyan életre szóló tevékenység, amely hatással van a vele megfertőzött személy teljes életvitelére. A testépítés nem más, mint a teljesítmény fokozatos és állandó, apró lépésekkel történő növelése. Ahhoz, hogy valaki jól csinálja, a lehető legtöbb külső információra van szüksége, de jól csinálni csak önmaga, a teste megismerése révén lesz képes.

A testépítés nem először szerepel a világjátékok programjában, négy éve Földi Zoltán kvalifikálta is magát az akitai játékokra, ám anyagi okok miatt végül nem volt magyar induló Japánban. Ezúttal a nők +52 kilogrammos kategóriájában az SFR Fitness Stúdió versenyzője, Taksonyi Erika képviseli majd színeinket - a rutinos sportoló 1996-ban világbajnoki, 2002-ben Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, tízszer nyerte meg a magyar bajnokságot.

Duisburgban július 15-én és 16-án szólítják majd pódiumra a résztvevőket, a férfiaknál a 65, a 70, a 75, a 80 és a +80, a nőknél pedig az 52 és a +52 kilogrammos súlycsoportban avatnak bajnokot.

További hírek a www.vilagjatekok.hu internetes oldalon olvashatóak.
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
17 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
27 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
39 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
53 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik