Pályacsúcsra készül Szász

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2005.05.27. 21:49
Címkék
Rekordnevezés érkezett az autós gyorsasági országos bajnokság egyik legrégebbi, leghagyományosabb viadalára: 118 versenyző korábban még sohasem rajtolt a Szentkút-Remeterét közötti versenypályán. A pécsi hegyi verseny általában nagy kedvencnek számít, jó példa, hogy még a ralisok közül is többen átruccannak erre a viadalra.
A versenyzők ismerik és szeretik a pályát, ennek köszönhető, hogy az egyes felfutásoknál szinte centiméterekre közlekednek az utat szegélyező korlát mellett, ami nemcsak számukra jelent különleges érzést, hanem a nézőknek is. A legnagyobb küzdelem ezúttal is a márkakupákban várható, hiszen ott majdnem teljesen egyforma autók csapnak össze.A Clio-kupában például a bajnoki címvédő Wéber Gábor arra készül, hogy a számára meglehetősen pechesen induló hungaroringi idénynyitó után (betegség, technikai gond és büntetés hátráltatta) revánsot vegyen. Persze ebben a vetélytársak igyekeznek majd megállítani őt, így az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó Makai György is, aki támogatója jóvoltából hamarosan egy NASCAR-autót tesztelhet az Egyesült Államokban. Az astrásoknak már van rutinjuk a pécsi pályán, az idén mély vízbe dobott Mazdák azonban most debütálnak hegyen. A túraautósoknál Pólya Miklós arra készül, hogy ebben az évadban immár sorozatban harmadszor kupát vigyen haza a Mecsekaljáról, míg a formulaautós Szász László a pályacsúcs megdöntésére tör.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
2 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
2 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
3 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
3 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
3 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
3 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik