Zsivoczky Attila egyéni csúcsokkal kezdett

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.05.22. 23:09
Címkék
Igaz, hogy Zsivoczky Attila csupán edzésképpen indult el a hét végén a csehországi Kladnóban egy nemzetközi versenyen, de két számban is élete legjobbját érte el, ami bemutatkozásként több mint biztató.
Országos rekorder tízpróbázónk a világcsúcstartó Roman Sebrlével készül hetek óta, megjárták az Egyesült Államokat, és az utóbbi egy héten Csehországban tréningeztek. Zsivoczky 110 méteres gátfutásban, valamint diszkoszvetésben javított korábbi legjobbján, vagyis nagyon úgy fest, jó ötlet volt tőle, hogy a madridi fedett pályás Eb-n felvetette cseh ellenfelének: készüljenek együtt. A következő hét vége, a götzisi tízpróbaviadal előtt kiváló önbizalom-növelő lehet a kladnói megméretés, főként, hogy Zsivoczky korábban sokat szenvedett a gátfutása miatt, és hiába fektetett rá nagy hangsúlyt, nem kamatozott a munka. Talán majd most! Eközben az ellenfelei sem tétlenkedtek, Sebrle eredménysorát elnézve - a világcsúcstartó négy számban is próbára tette magát - ő is magas pontszámmal fejezheti be az osztrákok legendás versenyét, amely a Világkupa-sorozatba is beleszámít. Halléban két magyar atléta is dobogóra állhatott. Kalapácsvetésben az olimpiai ötödik helyezett Pars Krisztián ért el 77.43 métert - őt csak a fehérorosz Gyevjatovszkij és a német Esser dobta túl -, diszkoszvetésben pedig Varga Roland a sydneyi olimpia bronzérmesét, Frantz Krugert megelőzve léphetett a dobogó harmadik fokára. Ugyan az UTE versenyzője nem dobott kiegyensúlyozottan, szerencséjére az atlétikában nem a kísérletek átlagai számítanak, egyetlen jól elkapott kísérlettel történelmet lehet írni. Erre Vargának még várnia kell, de az mindenképpen dicséretes, hogy az ötödik sorozatban 64.14 métert ért el. A Fazekas Róbert által Athénban megnyert, majd a doppingellenőrzés során azonmód el is veszített olimpiai aranyat megkaparintó, és ezzel duplázó Virgilijus Alekna nemcsak készül a nagy dobásra, de végre is hajtotta: a litván klaszszis 68.04 méterrel győzött. A további eredményeket tekintve a német hölgyek viszik el a pálmát: diszkoszvetésben Franka Dietzsch 66.29 méterrel átvette a vezetést a világranglistán, mint ahogy Steffi Nerius is így cselekedett gerelyhajításban (65.49). Női kalapácsvetésben kijelenthető, hogy 70 méter alatti teljesítménnyel egyszerűen nem lehet labdába rúgni egy jelentősebb viadalon, pláne világversenyen. A németek közül Betty Heidler és Susane Keil szinte hetente szórja az ilyen eredményeket - nem csoda, hogy az Athénban a csúcsra érő Olga Kuzenkova 70.06-tal mindöszsze harmadik lett Halléban. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
5 órája

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Minden más foci
5 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
5 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

BL, Budapest, brand – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
6 órája

A Nyíregyháza került előnybe a futsal NB I bronzcsatájában

Labdarúgó NB I
6 órája

A Marseille legyőzésével ismét BL-finalista az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
6 órája

Sallaiék győzelemmel zárták a bajnokságot

Légiósok
6 órája
Ezek is érdekelhetik