Az első hazai mérkőzés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.04.23. 21:48
Címkék
Egy évtized után ismét hivatalos amerikaifutball-mérkőzést játszanak Budapesten, ráadásul rögtön nemzetköti találkozót, hiszen a Budapest Wolves az osztrák Vienna Knights csapatával méri össze az erejét. A két együttes az osztrák másodosztályú bajnokságban találkozik, méghozzá a kispesti Bozsik-stadionban.
A budapesti gárdának az első mérkőzéshez képest van mit javítania, hiszen a nyitányon 16-0-ra kapott ki a Carinthian Cowboystól. A Klagenfurtban lejátszott meccsen különösen a támadórészleg gyengélkedett, mert amíg a védelem az első félidőben bekapott két touchdown után összeszedte magát, addig elöl még a 10 yardos előrehaladások is gyakran gondot okoztak.A "farkasok" a profi csapatokból érkező játékosokkal is felálló Knights ellen javíthatnak, ugyanakkor az esélylatolgatás szinte felesleges. Több vélemény szerint a Vienna egyénileg képzett játékosokból áll, ugyanakkor azt nem tudni, csapatként miként funkcionál, hiszen ez az első éve ezen a néven és ebben a formációban.Challenge Bowl (osztrák II. osztály)
A hétvégi program: Güssing Gladiators-Amstetten Schnitzlplatzl Thunderbolts, Budapest Wolves-Vienna Knights
Az állás: 1. Papa Joe’s Tyrolean Raiders II 2 győzelem/0 vereség, 2. Vienna Knights 1/0, 3. Carinthian Cowboys és Cineplexx Blue Devils II 1/1, 5. Budapest Wolves, Güssing Gladiators és Amstetten Schnitzlplatzl Thunderbolts 0/1
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik