Vörös: bajnokhoz méltó kezdés

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2005.04.21. 23:23
Címkék
Csütörtökön Székesfehérvárott megkezdődött az idény második női Világkupa-versenye, a MOL-nagydíjért kiírt viadal. Mint évek óta megszoktuk, ezúttal is remek körülmények várták a 19 ország 58 versenyzőjét, a szervezők csupán egy dologba nem tudtak beleszólni: ez pedig az időjárás.
Vörös Zsuzsanna remek teljesítményt nyújtott csütörtökön
Vörös Zsuzsanna remek teljesítményt nyújtott csütörtökön
Vörös Zsuzsanna remek teljesítményt nyújtott csütörtökön
Vörös Zsuzsanna remek teljesítményt nyújtott csütörtökön
Vörös Zsuzsanna remek teljesítményt nyújtott csütörtökön
Vörös Zsuzsanna remek teljesítményt nyújtott csütörtökön

Szerdán és csütörtök hajnalra is szakadatlanul esett az eső Fehérvárott, hideg szél fújt, a hőmérő higanyszála 0 Celsius-fok alá szállt, és napközben is sokáig kellett arra várni, hogy pluszba csússzon.

Annak ellenére, hogy a fehérváriak büszkeségének, az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsannának ebben az idényben ez az első rangos viadala - a februári fedett pályás versenyt betegség miatt nem tudta befejezni -, máris igen biztató formát mutatott. A selejtező napon három szám után elsőként kezdhette a futást, arról nem is beszélve, hogy igen tetemes, 180 pontos előnye volt Szatmári Adrienn előtt. Vörös nagyon jól vívott, első lett a csoportjában, lövészetben pedig a szintén remek 182 körig jutott. Az úszást a fizikai számokban mindig kiváló Szatmári nyerte meg, viszont lövészetben gyengélkedett, a 168 körnél volt már jobb eredménye is. Ki kell emelni a fiatal Andrejkovics Andrea lövészetét, mert férfiaknak is becsületére váló 186 körrel megnyerte a számot, és mivel utána is helytállt, szinte biztos volt a döntőbe kerülése még ebben az erős mezőnyben is. Sajnos, az utánpótlás másik két képviselőjéről, Pafkó Ritáról és Béndek Adriennről ugyanez nem mondható el, ők esélytelenül várták a záró futást.

Míg az A-csoportban az olimpiai és világbajnok Vörös, addig a B-ben az Európa-bajnok Füri Csilla képviselte a hazai "elitet." Itt a 2001-es junior-világbajnok orosz Gorljak vezetett három szám után, mégpedig úgy, hogy egyetlen számot sem nyert, mégis 36 ponttal megelőzte a tavalyi junior-világbajnok lengyel Czwojdzinskát. Ebben a csoportban Máthé Vivien nyolcadik volt három szám után, ám nemcsak őt, hanem a 11. helyen álló Hidvégi Ildikót sem veszélyeztette a kiesés réme. Némi meglepetés volt Füri Csilla 13. helye - bár az ő döntőbe jutása sem volt kérdéses, már csak azért sem, mert az Európa-bajnok kiváló futó -, ami elsősorban gyenge, 157 körös lövészetének tudható be, és innen küzdötte fel magát fokról fokra. A "veszélyzónában" volt Prill Katalin - a 15. helyen állt, és csoportonként 16-16 jutott tovább -, Pál Rita (27.) és Kálmánczi Anna (29.) produkciója pedig önmagáért beszélt, a kilátástalan pozíció szomorú befejezést ígért.

- Nagyon örülök annak, hogy így tudtam teljesíteni az első három számban. Negyvenöt másodperc előnyöm van, így egy jóízűt futhatok - összegzett a futás rajtja előtt Vörös.

- Csupán a lövészet volt az a szám, amely sikerülhetett volna jobban is, a másik kettőben jól teljesítettem. Ez még csak selejtező, a továbbjutásom pedig biztos. Hosszú időszakra készülünk, amelynek ez a verseny csak egy állomása. Biztos vagyok abban, hogy összességében nem okozok majd csalódást - vélekedett Füri.

Nos, Vörös elsőként ért célba, és ott volt a nyomában fiatal klubtársa, Szatmári is. A másik csoportból is csupán két magyar, a világversenyeket megjáró Máthé és Füri verekedte be magát a legjobb 16 közé, így négy hazai sportoló lehet ott a szombati döntőben.

NÔI VILÁGKUPA-VERSENY A MOL-NAGYDÍJÉRT, SZÉKESFEHÉRVÁR
Selejtező (19 ország/58 induló). A-csoport: 1. Vörös Zsuzsanna (magyar) 4092 pont, 2. Szatmári Adrienn (magyar) 4088, 3. Amelie Caze (francia) 4088, …22. Andrejkovics Andrea 3688,… 27. Alekszejev Tamara 3560, 28. Pafkó Riza 3384, 29. Béndek Adrienne 2588 - utóbbi négy kiesett
B-csoport: 1. Tatjana Muratova (orosz) 3984, 2. Sylwia Czwojdzinska (lengyel) 3984, 3. Tatjana Gorljak (orosz) 3984, … 11. Máthé Vivien (magyar) 3976, …13. Füri Csilla (magyar) 3976, … 19. Hidvégi Ildikó 3812, …21. Prill Katalin 3756, …27. Pál Rita 3440, …29. Kálmánczi Anna 3336 - utóbbi négy kiesett
Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés, észak-amerikai döntő lesz a női hoki-vb-n

Jégkorong
12 perce

Kiütötte a Ferencváros az eddigi éllovas ETO FC Győrt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 perce

Nagy verésbe szaladt bele az anyagi gondokkal küzdő Szolnoki MÁV az NB III-ban

Labdarúgó NB II
34 perce

Férfi kézi NB I: hatgólos hátrányból mentett pontot az Eger

Kézilabda
42 perce

Tizenkét perc alatt három gól – az Aston Villa a Newcastle-n „bosszulta meg” a BL-kiesést

Angol labdarúgás
56 perce

Marozsán Fábián: Továbbra is keményen dolgozunk, de szerintem jó úton haladunk

Tenisz
1 órája

Ez volt az év meccse a Bundesligában: történelmi csatában harcolta ki a biztos bennmaradást az Union Berlin

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Paksi FC–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik