Készül a trónkövetelőkre

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2005.04.15. 22:56
Címkék
Hazatért a tavaszi, sabaudiai edzőtáborozásból a kétszeres olimpiai bajnok kenusunk, a Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával készülő Kolonics György - és a hazai vízre szállást tulajdonképpen rögtön betegséggel kezdte.
- Így jár az, aki a jó időből a rosszba csöppen vissza - mondta a versenyző, aki ma már Fábiánné Rozsnyói Katalin "lányaival" közösen Dunavarsányban gyűjti a kilométereket.- Sabaudiában Szabó Attila csoportjával készült. Hogy teltek az edzések?- A szokásoknak megfelelően, mégis némi újdonsággal. Ilyenkor hagyományosan egyes edzések vannak, és hosszúakat evezünk, megalapozzuk az idényt. Az újdonság az volt, hogy Szabó Attila programja szerint készültem, amely kicsit eltért az eddigiektől.- Gondolom, az is érdekes volt az ön számára, hogy párostársa, Kozmann György, aki szintén Szabó Attila csoportjába tartozik, Sabaudia helyett Floridában készült.- Ô úgy döntött, hogy inkább az Egyesült Államokba megy, de ebből ne vonjanak le messzemenő következtetéseket. Az idén is egy hajóban lapátolunk majd, sőt az elkövetkező hetekben megkezdjük a párosedzéseket. Nem akartunk ilyen korán egy hajóba ülni, de a május eleji szolnoki tájékoztatóversenyen párost is kell eveznünk.- Könnyen tudnak egyeztetni?- Nem lesz akadálya. Mi a lányokkal és Kati nénivel a tájékoztatóversenyig Dunavarsányban vagyunk, amely megfelelő helyszín. - Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával mennyit változott a felkészülése?- Más szisztéma szerint edzek, de általában valamilyen szinten minden esztendőben más a program. Főként azért, mert minden évben új és új trónkövetelőkkel kell megküzdeni, és úgy gondolom, nem szabad belefásulni a munkába. Kati néni elsősorban a szakmai oldalát felügyeli az edzéseimnek, a technikai részben továbbra is Ludasi Róberttől kérek tanácsot. Az idén már egy hetet együtt töltöttünk Robival, és úgy érzem, jót tettek nekem a meglátásai.
Legfrissebb hírek

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 perce

Kanadát is megjárt fiatallal erősít a DEAC

Jégkorong
6 perce

Premier League: Brazíliába igazolhat a Nottingham támadója – sajtóhír

Angol labdarúgás
14 perce

A Fenernél folytatja a legdrágább téli igazolás – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
47 perce

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
1 órája

Súlyemelés: egységes csapattal második hely a nyíregyházi ORV-n

Utánpótlássport
1 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik