A döntőért játszik a Postás

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2005.04.07. 22:09
Címkék
A kontinens második legrangosabb sorozatában, az ETTU-kupában a Postás-Matáv SE női együttese idegenben próbálja meg kiharcolni a döntőbe jutást. Ami egyébként egyáltalán nem tűnik reménytelennek, tekintve, hogy a budapesti első összecsapást a Postás 3:1-re megnyerte a holland Fürst Manderveld ellen, így a péntek esti visszavágó jó esélyekkel kecsegtet.
A fővárosi csapat szakvezetése mindenestre igyekszik biztosra menni, ezért az együttes mind az öt játékosa elutazik a visszavágóra, s csak az összecsapás előtt dől el, hogy végül kik állhatnak asztalhoz. Az biztosnak tűnik, hogy a nemrégiben szerződtetett világsztár, az olimpiai és világbajnok kínai Li Csü, valamint a kínai származású, de német színekben versenyző légiós, Jie Schöpp játéklehetőséget kap majd, míg a harmadik kezdőember a Lovas Petra, Éllő Vivien, Kertai Rita trióból kerül majd ki. A gondokat nehezíti, hogy Lovas az elmúlt napokban betegeskedett, Éllőnek kificamodott a térde, Kertai pedig karambolozott és megsérült, s ezért bizonytalan, hogy melyikük tudja egyáltalán vállalni a játékot. Ráadásul jó esély van arra, hogy az első meccsen nem szerepelt kínai származású Ni Xialiant a visszavágón már bedobják a hollandok, ám ettől függetlenül csalódást jelentene, ha a 3:1-es előny birtokában asztalhoz álló Postás-Matáv SE végül lecsúszna a fináléról.
Legfrissebb hírek

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár viszont kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 perce

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
3 perce

Hanga Ádám: Ricky Rubio érkezésével mindenki azt várja el, hogy szintet lép a csapat, és mindent megnyerünk

Kosárlabda
27 perce

Niké Liga: Kassa–Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2 órája

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
2 órája

Curling: legalább egy erős csapatot le kell győzniük a mieinknek az olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik