Atom Anti verhetetlen volt

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2005.03.20. 22:54
Címkék
Az hagyján, hogy a budapesti Hungária-kupán három győzelmével Magyarország végzett az éremtáblázat élén, de az már igen elismerésre méltó teljesítmény volt, hogy a varsói Világkupa-viadalon megszerzett egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel második lett válogatottunk. S hogy mindez nem a véletlen műve: a hét végi római Vk után ismét Magyarországé az első hely!
Kovács Antal (kékben) nem ismert kegyelmet Rómában
Kovács Antal (kékben) nem ismert kegyelmet Rómában
Kovács Antal (kékben) nem ismert kegyelmet Rómában
Kovács Antal (kékben) nem ismert kegyelmet Rómában
Kovács Antal (kékben) nem ismert kegyelmet Rómában
Kovács Antal (kékben) nem ismert kegyelmet Rómában
A nagy siker elsősorban három versenyzőnek köszönhető: a 66 kilósoknál szombaton diadalmaskodó Ungvári Miklósnak, no és két 100 kilós óriásnak, Kovács Antalnak és Hadfi Dánielnek. Az utóbbi páros Varsóban éppen egymásnak feszült, a magyaros bronzcsatát végül egy jukóval Hadfi nyerte meg. Kevésen múlt, hogy az olasz fővárosban is összecsapjanak...
Hadfi (TFSE-Honvéd-Kipszer) az elődöntőig ügyesen vette az akadályokat, begyűjtötte a spanyol Dominguez, az olasz Capezzuto és az orosz Jalovenko skalpját is, ám a fináléba jutásért nem bírt a jóval rutinosabb Elco van der Geesttel. A holland dzsúdós jó ismerősünk, elvégre az akkoriban csúcsformában versenyző Kovács Antalt ő ütötte el 2002-ben az Európa-bajnoki döntőbe jutástól - igaz, Atom Anti azóta már többször is revánsot vett mindezért.

Apropó, csúcsforma! A 33 esztendős Kovács Antal sokadik sérülése és operációja után is fantasztikus teljesítményre képes, nem érezni, hogy esetleg éppen levezetésnek szánná ezt az esztendőt: Rómában ipponnal verte az olasz Giaccagliát és az orosz Magomedovot is, az elődöntőben pedig jukóval győzte le a német Jurackot, hogy aztán három percen belül elégtételt vegyen a kisebbik Van der Geest fiún a minket ért sérelmekért. Ami Kovács formáját illeti: a Paksi Atomerőmű SE olimpiai és világbajnoka ellen csupán Giaccaglia tudott pontot szerezni, de az az aprócska koka is egy intésért járt...

FÉRFI VILÁGKUPA-VIADAL, RÓMA
A magyarok eredményei. 81 kg. 1. forduló: Nagysolymosi Sándor-Ferjan (szlovén) 0-7. 100 kg. 1. forduló: Hadfi Dániel-Dominguez (spanyol) 10-0, Kovács Antal erőnyerő. 2. forduló: Hadfi-Capezzuto (olasz) 5-0, Kovács-Giaccaglia (olasz) 10-0. 3. forduló: Hadfi-Jalovenko (orosz) 5-0, Kovács-Magomedov (orosz) 10-0. Elődöntő: Hadfi-E. van der Geest (holland) 0-10, Kovács-Jurack (német) 5-0. A 3. helyért: Hadfi-Lagarde (francia) 10-0. Döntő: Kovács-E. van der Geest 10-0
81 kg (32 induló): 1. Diogo Lima (portugál), 2. Ciano (olasz), 3. Bischof (német) és Noszov (orosz). Nagysolymosi Sándor helyezetlen. 90 kg (21): 1. David Alarza (spanyol), 2. Huizinga (holland), 3. Dempf (német) és Meloni (olasz). 100 kg (18): 1. Kovács Antal (magyar), 2. E. van der Geest (holland), 3. Hadfi Dániel (magyar) és Mekis (bosnyák). +100 kg (14): 1. Dennis van der Geest (holland), 2. Galkin (orosz), 3. Bonvoisin (francia) és Brjanov (orosz)
Következik: férfi Világkupa-viadal, Tallinn, március 26-27.

NÔI VILÁGKUPA-VIADAL, ROTTERDAM
70 kg (16): 1. Gevrise Emane (francia), 2. Wollert (német), 3. Garofalo (francia) és Csekanyina (orosz). 78 kg (18): 1. Anasztaszija Matroszova (ukrán), 2. Csang Jan-csün (kínai), 3. Cotton (kanadai) és Karl (német). +78 kg: 1. Tea Donguzasvili (orosz), 2. Uilenhoed (holland), 3. Beinroth (német) és Bryant (brit)
Következik: női Világkupa-viadal, Minszk, március 26-27.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
1 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
20 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
28 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
29 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
58 perce

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik