Ki állítja meg a Barcikát?

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2005.02.02. 22:22
Címkék
Az első siker. A férfiválogatott működtetésével megbízott team a napokban azon iparkodott, hogy a májusi, tiszaújvárosi világbajnoki selejtezőt egy héttel elcsúsztassa.
A nemzetközi szövetség az ellenfelek jóváhagyásával engedélyt adott erre, miáltal elvileg a legerősebb csapattal indulhat harcba az új edzőpáros, a Forman, Demeter kettős. "Több nemzetközi bajnokság hajráját is ütötte volna a kiírt időpont, ezért kérvényeztük a módosítást" - fogalmazott Filipovics Tamás menedzser. Azerbajdzsán, Moldávia és Szlovénia legjobbjait tehát május 13-15. között fogadják a mieink, ami, ismerve a nemzetközi szövetség szigorát, jelentős sportdiplomáciai siker. Már csak a továbbjutást kell kiharcolni…És ha már harc: ma elkezdődik a férfi Extraliga rájátszása. A nyolc együttes felső-, illetve alsóházra feleződik, azaz négyen a bajnoki érmekért, négyen az ötödik hely megszerzéséért lépnek parkettre, úgy, hogy a felek mindenkivel megmérkőznek odahaza és idegenben is - ezt követi majd a kieséses kör."Állítsuk meg a Barcikát!" felkiáltással indul a küzdelem az elitgárdák között. Nem véletlenül. A címvédő nem ismert eddig kegyelmet: hazai parketten az őket mindenhova elkísérő szurkolói csoport örömére mindenkit "kivégzett" (3:0), míg idegenben is csupán a Kométa, a Dunaferr és a Szolnok tudta ötszettes mérkőzésre kényszeríteni. Nem mellesleg ezeket is megnyerte a Tomanóczy Tibor vezérelte társulat, azaz hibátlan teljesítménnyel nyerte meg az alapszakaszt. Legyőzni már-már lehetetlen vállalkozásnak tűnik, ám a kaposváriak, a kecskemétiek és a dunaújvárosiak nem adják fel, így nemcsak nevében, hanem színvonalában is felsőházi csatára van kilátás.
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
10 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
41 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik