Ágyúval lőnek a szarkákra

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2005.01.21. 20:31
Címkék
Viszonylag nyugalmas fordulónak néz elébe Anglia, a vezető hármas minden tagjára teljesíthető feladat vár a hét végén - ráadásul otthon.
Henryékra a Newcastle vár
Henryékra a Newcastle vár
Henryékra a Newcastle vár
Henryékra a Newcastle vár
Henryékra a Newcastle vár
Henryékra a Newcastle vár
Az Arsenalé talán mégis keményebb dió, a Newcastle lesz ugyanis az ellenfél, ám a "szarkák" az idén igen gyatrák, úgyhogy remegni azért nem kell. A védelem két biztos pontja, Lauren és Sol Campbell ráadásul két évvel megtoldotta az elvileg a nyáron lejáró szerződését (így már csak Edu sorsa kérdés, bár az is egyre kevésbé: a Valencia lényegében nyeregben van). Továbbá épül az új stadion, a régit pedig méltóképp búcsúztatják majd. A következő évadban bordó mezben játszanak majd hazai pályán az "ágyúsok", emlékezve a Highburyben először viselt, 1913-as garnitúrára.
Addig viszont a Premiership idei szezonjából még van 15 meccs, illetve a tízpontos mínusz a Chelsea-vel szemben, aminek eltüntetése a kékek jelenlegi mutatóit és formáját tekintve szinte utópia. Ennek ellenére a Newcastle mestere, Graeme Souness igencsak tart a derbitől. "Sokan azt gondolják, hogy a lehető legjobbkor megyünk az Arsenalhoz. Szerintem viszont ez a legrosszabb időpontok egyike, a múlt héten ugyanis kikaptak, és a sértett önérzetű futballistákban dolgozik a düh, ami hihetetlen energiákat képes mozgósítani. Biztos, hogy még nem adták fel, küzdeni fognak a bajnoki címért, amíg lehet. Nagy játékosokat hatalmas hiba leírni" - mondta Souness, aki azt is elejtette, hogy szerinte a Wenger-Ferguson kapcsolat újkori epizódjai jórészt a sajtónak köszönhetők, ezáltal a két menedzser sem veszi olyan komolyan a vitát. A rangadó tényeit nézve: a hazaiaktól Cygan, Gilberto Silva és Edu hiányzik majd (ellenben felépült Lauren, valamint Flamini), a "szarkáktól" pedig Butt és Robbie Elliott.

A tabella tetején trónoló Chelsea a középmezőny végén álló Portsmouth ellen készül, teljes kerettel méghozzá, a Manchester United riválisa pedig az Aston Villa lesz, amely 1983 óta képtelen nyerni az Old Traffordon (jóllehet az évadban ez még másnak sem sikerült). Manchesteri sérült alig van, így nem valószínű, hogy most szakad meg a sorozat.
A mieinket illetően: Király Gábor és Torghelle Sándor csapata Fülöp Márton Tottenhamjét várja szombaton, míg a West Bromwich Gera Zoltánnal együtt a Manchester Cityvel találkozik.


Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!


Legfrissebb hírek

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
1 perce

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
33 perce

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
49 perce

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
1 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik