Harc a sivataggal, magunkkal

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2005.01.19. 22:14
Címkék
Varga Ákos valóságos hős lett itthon, miután a negyedik legjobb újoncként (és az összetett 27. helyen) teljesítette a sivatagi show majdnem kilencezer kilométeres távját. Korábban sohasem versenyzett még a homokdűnék között - ez tovább növeli a teljesítményének értékét. A Dakar-ralin célba érkező magyarokról szóló sorozatunk második részében a KTM-es motorossal, Varga Ákossal beszélgettünk.
- Nagy a nyüzsgés ön körül, mióta hazatért?
- Elképesztő. Próbálok a lehető legtöbb időt tölteni a két lányommal és a családommal, de egész nap csörög a telefon. Persze a rokonok nem bánják, mert nagyon büszkék rám.
- Akkor nem tudott túl sokat pihenni, igaz?
- Egy nap alatt egyébként sem lehet kipihenni a Dakar fáradalmait. Talán egy hét is kevés lesz hozzá.
- Fizikailag fáradt el?
- A verseny során nem éreztem kimerültséget, mert annyira komolyan készültem a Dakarra, hogy a rövid alvások elegek voltak a regenerálódáshoz. Ha kellett volna, még tudtam volna tovább motorozni.
- Könnyen be tudta osztani az erejét?
- Azt hiszem, hogy igen. Ha kétszáz kilométeres volt a szakasz, akkor száznyolcvannál fáradtam el, ha ötszáz, akkor meg négynyolcvannál.
- Ön szerint a gyári versenyzők hogyan tudnak ennyivel jobbak lenni az "amatőröknél"?
- Körülbelül huszonöt százalékkal jobb a motorjuk, és sokkal nagyobb a rutinjuk. No és az is rengeteget számít, hogy közülük majdnem mind gyerekkora óta motorozik, én meg már rég elmúltam húsz, amikor elkezdtem. Mindig versenyezni szerettem volna, de a családomnak nem volt rá pénze, úgyhogy akkor kezdtem el motorozni, amikor önerőből meg tudtam venni az első gépemet.

Nem volt ideje a nézelődésre

Varga Ákos úgy lett 27. az embert próbáló viadalon, hogy korábban még sohasem motorozott homokdûnék között (Fotó: Horváth Dóra)
Varga Ákos úgy lett 27. az embert próbáló viadalon, hogy korábban még sohasem motorozott homokdûnék között (Fotó: Horváth Dóra)
Varga Ákos úgy lett 27. az embert próbáló viadalon, hogy korábban még sohasem motorozott homokdûnék között (Fotó: Horváth Dóra)
- Mindig az volt az álma, hogy elinduljon a Dakaron?
- Igen. Néztem a közvetítéseket, és arra gondoltam, hogy ez tényleg igazán nagy kihívás. Éreztem magamban hozzá erőt, hogy leküzdjem, ezért belevágtam.
- Megszerette Afrikát?
- A falvakban nagyon sok a szemét, ez nem nyűgözött le túlságosan, a sivatag azonban gyönyörű. Persze sokkal jobban tetszene, ha csak kirándulgatnék benne. Megmondom őszintén, száz kilométer per órás sebesség fölött nemigen tudtam élvezni a táj szépségét.
- Ön korábban még sohasem motorozott homokdűnéken. Tényleg olyan nehéz átmenni rajtuk?
- Igen, némelyik nagyon veszélyes. Mert az ember sohasem tudhatja, hogy melyik dűnében süllyed el a motor. Volt olyan nap, hogy háromszor is elestem.
- Ez nem szegte a kedvét?
- Inkább elfogyasztotta az erőmet. A sokadik nap után már amúgy is fáradt az ember, és akkor még álljon neki teljes menetfelszerelésben kihúzkodni a motort a homok alól…
- Ilyennek képzelte a Dakart?
- Igen, ilyennek. Alapvetően könnyen alkalmazkodom bármilyen körülményekhez, ha kapok enni és inni, akkor másnap szívesen ülök fel a motorra. ----
Legfrissebb hírek

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
7 perce

Kanadai bajnok – Thomas Müller mostantól egyedüli német rekorder

Minden más foci
14 perce

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
52 perce

Horváth Ferenc: Nagyon sokat jelent nekem a Genk, de a Ferencvároshoz is erős érzelmek fűznek

Európa-liga
53 perce

Kilencven éve született Omar Sívori, a nagyfejű angyal

Népsport
57 perce

„Nem öregszem, csak egyre rutinosabb leszek” – Rab Tibor 70 éves

Magyar válogatott
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
8 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik