Örülnek a szakvezetők: vége a téli álomnak

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2005.01.13. 21:40
Címkék
Versenydrukk. A női Extraligás csapatok edzői ezt a szót használták leginkább a 15. fordulóval kapcsolatosan. Nem véletlenül. A sorozat egy hónapos szünet után folytatódik végre, ennyi ideig aludta téli álmát.
Az NSO ajánlja:

Női bajnoki adatbank
Az NSO ajánlja:

Női bajnoki adatbank
Két körön vannak túl a felek, s bizony, ezalatt a tizennégy forduló alatt kettévált a mezőny: afféle felső-, illetve alsóházra.
"Ez igaz, ám ennek ellenére sem szabad leírni a lemaradt csapatokat, hiszen azok némelyike igencsak megerősödött a szünetben - fűzte ehhez hozzá Jókay Zoltán, a lista élén álló Vasas Opus-Via Óbuda szakvezetője, majd így folytatta: "Sajnos, sok volt a sérültünk, betegünk, előbb-utóbb csak összeállunk végre. Ha így lesz, talán sikerül megtartanunk a jelenlegi pozíciónkat az alapszakasz végéig."
Természetesen a többiek, így a BSE-FCSM is azon mesterkedik, hogy megakadályozza ezt. A sok nagy csatát megélt tréner, Kasziba István szerint megjósolhatatlan azonban, ki milyen helyzetből vághat majd neki a rájátszásnak: "Nem olyan markáns a különbség a csapatok között, mint régen, bármi előfodulhat. Persze, mi csak magunkkal foglalkozunk, pihentünk, edzettünk, felkészülési meccseket játszottunk. Nagy a versenyláz, alig várjuk, hogy végre pályára léphessünk. A miskolci torna megnyerése optimizmusra adhat okot."
A dobogó harmadik helyét jelen pillanatban a Phoenix Mecano-Kecskeméti RC foglalja el, ám Farkas Mihály edzőt és tanítványait mindez nem altatja el. "Az új pontszámítási rendszernek hála pillanatok alatt lehet nagyot esni, illetve felfelé lépni. Nekünk nem jött jól a szünet, sajnos kevés meccset vívtunk. Mindazonáltal bizakodó vagyok, hiszen a szerb-montenegrói bajnokság egyik legjobbját, a második helyen tanyázó Szabadkát három kettőre legyőztük."
Az NRK Nyíregyháza, a Jászberényi RK, az MVSC-MISI, az Architekton-GRC és az Angyalföldi DRC sem adta persze fel a reményt, mint a szakemberek megfogalmazták, a kiegyensúlyozott bajnokságban minden megtörténhet. Mindazonáltal az maga volna a csoda, ha mondjuk az angyalföldiek (nem a Vasas ugye…) elmozdulnának az utolsó helyről… ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
17 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
48 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik