Koch, Nagy: jöhet a kupadöntő

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2005.01.12. 22:19
Címkék
Lépésnyire a diadaltól. A Koch Róbert, Nagy Péter duót is a soraiban tudó német klassziscsapat, a VfB Friedrichshafen a Német Kupa egymeccses elődöntőjében légiósaink szavaival élve "hozta a kötelezőt".
Az NSO ajánlja:

Férfi bajnoki adatbank
Az NSO ajánlja:

Férfi bajnoki adatbank
A Düren a második szettben ugyan alaposan ráijesztett a bajnokságot százszázalékos teljesítménnyel vezető, a Bajnokok Ligájában is továbbjutásra álló vetélytársára (28:26-re "ellopta" a szettet), ám ezzel el is lőtte a puskaporát. "A második játszmában figyelmetlenek voltunk, de öszszességében könnyedén nyertünk" - fogalmazott Koch, aki a 18-ra, 13-ra és 15-re megnyert szettek is igazolják, szokása szerint remekül szolgálta ki társait. Nagy Péterre sem lehetett panasz, mint ahogy a társulat ez idei szereplésére.
Sajnos a februári fináléban nem jön össze a magyar párharc, lévén a másik ágon 3:0-s vereséget szenvedett a Mörs a BL-induló Berlintől. "Szoros játszmákban kaptunk ki, be kell valljuk azonban, a jobbik csapat jutott a döntőbe" - magyarázta őszintén Szekeres Tamás, a Kazincbarcikáról Németországba igazoló játékos, aki elmondása szerint remekül érzi magát odakint: "Csodálatosak a körülmények, élmény itt játszani. Remélem, sokáig itt lehetek." Csapattársa, Grózer György már három esztendeje a Mörsöt szolgálja - mindketten húzóemberei a csapatnak, ennek is köszönhetően jutott az együttes a rájátszásba.
Távolabb igyekszik öregbíteni a magyar röplabda hírnevét egy másik válogatott, Jánosi Gábor, aki Finnországban keresi a kenyerét. A Piivolley Salo nevű egyletet próbálja minél feljebb juttatni, mindez abból is látszik, hogy a különféle mutatókban a legjobbak közé tartozik. "Úgy jöttem ide Kazincbarcikáról, hogy pihenek, kikapcsolódok egy kicsit. Ehhez képest igencsak meglepődtem, hiszen erős a finn bajnokság, minden egyes meccsen oda kell tennie magát az embernek. Jól érezzük magunkat a párommal, a sportágat profizmus veszi körül, csodálatos minden. Ettől függetlenül nem biztos, hogy több évig itt maradunk, hiszen az ambícióim változatlanok, szeretnék minél jobb játékos lenni. Az első lépcsőfokra felmásztam, talán, ha az élet is úgy akarja, jöhet a következő próbálkozás. Egy erősebb francia vagy német bajnokság, meglátjuk"- mondta az 1976-os születésű fiatalember.
Olaszországban meglepetésre csupán 3:2-re győzött az utolsó helyezett Teleunit ellen a Padova - igaz, nem a 19 pontot szerző Mészáros Dömötörön múlott… Úgy tűnik, tartalékolt a társaság az ukrán Mariupol elleni CEV-kupa negyeddöntő-visszavágóra.
Veres Péter együttese, az Unicaja Almeria ellenben könynyedén nyerte soros bajnokiját (3:0 az Universidad ellen), így továbbra is azonos pontszámmal áll az élen a nagy rivális Amar Palmával. "Hamar végeztünk velük. Muszáj volt, mert a Bajnokok Ligájában fontos meccs vár ránk az Innsbruck ellen, amit három nullára kellene hoznunk ahhoz, hogy megmaradjon az esélyünk a továbbjutásra" - tudtuk meg a kiváló ütőtől.

Szavazás

Ki nyeri a férfi röpibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
---- M ---- O
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
16 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
47 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik