Turi György szerint valószínűleg vége

KEMENCZKY ZOLTÁNKEMENCZKY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2005.01.07. 17:15
Címkék
Cseh László, a Bp. Spartacus olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, nagymendencés és rövid pályás Európa-bajnok, Európa-csúcstartó úszója ma bejelentette, hogy elhagyja eddigi klubját. Turi György vezetőedző azt mondta, az egész csapat együtt marad, de húsz év után úgy tűnik, hogy a szakosztály szakíthat a Szparival.
A Bp. Spartacusnál Cseh László (képünkön) kilépése az egész szakosztály leválását okozhatja.

Turi György, a Spartacus úszóinak sikeredzője az NSO-nak azt mondta, hogy valószínűleg vége szakad annak a húszéves korszaknak, amelyet ő és a csapata a Kőér utcai klub színeiben eltöltött és végigdolgozott.

A szakember szavaiból érezhető, hogy az úszóknak végleg megingott a bizalma az egyesület vezetősége iránt, ezt jelzi Cseh László olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, nagymendencés és rövid pályás Európa-bajnok, Európa-csúcstartó kilépési nyilatkozata.

A 19 esztendős versenyző azzal indokolta a szakítását a Bp. Spartacussal, hogy klub nem teljesítette vele és sporttársaival szemben vállalt szerződéses kötelezettségeit, és méltánytalan helyzetbe hozta őt. Mint fogalmaz, megelégelte "a hitegetéseket, az
ígérgetéseket". Közölte továbbá, hogy továbbra is Turi György irányításával edz majd a Kőér utcai uszodában, amennyiben onnan ki nem tiltják.

Turi György vezetőedző elmondta: Cseh László természetesen vele egyezetve hozta meg döntését, a Spartacus-csapat - tehát ő, a kollégái és versenyzők - a jövőben is együtt marad jóban-rosszban.

"Lacival egy húron pendülünk, egy hajóban evezünk, együtt értük el a sikereinket, és együtt maradunk. De nemcsak vele, a többiekkel is. Itt, ebben a műhelyben. Ez az uszoda a magyar válogatott úszók uszodája is, és a költségeket az úszószövetség, illetve a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet fizeti az állami fenntartó intézmény felé. Innen a Spartacus nem tilthatja ki az úszókat, tehát mi itt maradunk."

Turi szerint a Spartacus tartozása az úszószakosztály felé még mindig majnem 13 millió forint.

A végleges kenyértörésre egyébként azért került sor, mert - mint azt a vezetedző elmondta - a szakosztály gazdasági önálósulásának folyamata december 27-én zátonyra futott.

"Az úszók kölcsönkértek másfél millió forintot a tenisz-szakosztálytól, amiről papír is van, és ezt 17-én elnökségi határozat is jóváhagyta. A pénzt ennek ellenére még mostanáig sem kaptuk meg. Nézze amióta Pazár Sándor, a klub elnöke igent mondott a gazdasági önállóságunkra, a tizenhét milliós hiányunk pótlására kézen-közön kaptunk kétmillió forintot a Magyar Olimpiai Bizottságtól Gyárfás Tamás szövetségi elnök segítségével, és lett volna a már említett másfél milliós kölcsön, ami viszont nincs. Mondhat az elnök úr akármit, nincs meg. A szakosztályt támogató szponzorcsoport azt monta, hogy ebben az esetben köszöni szépen, nem kér az egészből."

Turi hangsúlyozta: elképzelhetetlennek tartja a gazdasági önállóságot úgy, hogy a hozzájuk érkező pénzeknek továbbra is át kell futniuk az egyesületen. Azt, hogy ez hová vezet, az említett másfél milliós kölcsön sorsa is mutatja.

Kérdésünkre, hogy ebben az igen komoly helyzetben mi lehet a végkifejlet, Turi a következőket válaszolta:

"Nos, valószínűleg vége a spartacusos mandátumunknak. Nem tárgyalunk más egyesülettel, de keressük a megoldást arra, hogy egy új klub keretein belül hogyan folytassuk a munkánkat. Egy biztos, együtt maradunk, méghozzá itt, ebben az uszodában."

A szakításnak egyébként jogi akadálya nincsen, hiszen információink szerint a Bp. Spartacusszal a szakosztálynál mindenkinek lejárt a határozott idejű szerződése.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik