F1: Baumgartner nem aggódik a jövője miatt

KEMENCZKY ZOLTÁNKEMENCZKY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2004.12.26. 19:02
Címkék
Baumgartner Zsolt (képünkön) nem aggódik a Formula-1-es jövője miatt, mert úgy érzi, hogy ha nem a vb-sorozatban, akkor tesztpilótaként biztosan résztvevője lesz a száguldó cirkusznak 2005-ben is.

A 2004-es idényt a Minardinál végigversenyző, és az Egyesült Államok Nagydíján pontszerző helyen végzett magyar pilóta a Nemzeti Sport Online-nak azt mondta: a tavalyihoz képest nem nehezebb, hanem könnyebb a helyzete. Baumgartner és menedzsmentje a Minardinál még meglévő helyet szeretné megszerezni.

"Most, a két ünnep között valószínűleg egy lépésnyivel sem jutunk előbbre a szükséges pénz előteremtésében, de januárban mindenképpen eldől, hogy mögém áll-e az a szponzori kör, amely biztosíthatja, hogy 2005-ben is indulhassak a vébéfutamokon" - nyilatkozta a 24. születésnapját január 1-jén ünneplő sportoló.

Az első magyar Formula-1-es versenyző utalt arra, hogy december elején kint volt a Minardi faenzai gyárában, ahol segítette az új autó fejlesztési munkáit is. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az olaszok tárt karokkal várják, és erre utal Paul Stoddart tulajdonos korábbi nyilatkozata is.

Baumgartnernek tehát úgymond opciós joga van az egyik Minardi-cockpitre, úgyhogy a kérdés csak az, hogy meglesz-e a vb-szerepléshez szükséges pénz. Ha nem, akkor Zsolt tesztpilótai állást kaphat valamelyik közepes vagy nagyobb csapatnál.

"A menedzsereim nyitva hagyták ezt a lehetőséget is számomra, de azt egyelőre nem szeretném elárulni, hogy mely csapatokról van szó."
Legfrissebb hírek

Cole Palmer: „Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk”

Klub-vb
40 perce

Andersont legyőzve Price nyerte a darts European Tour kilencedik, kieli állomását

Egyéb egyéni
52 perce

Nehéz győzelemmel rajtolt a CFR a bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Hétfői sportműsor: a férfi pólóválogatottunk Japán ellen száll vízbe

Birkózás
1 órája

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A Chelsea a klubvilágbajnok; vizes vb, nyílt vízi úszás: káosz és meleg Szingapúrban

E-újság
1 órája

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
1 órája

A második félidőben négy gólt rúgva fordítottak, csoportelsők a franciák a női Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik