Itt a tél, előkerült a bunda

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2004.12.03. 21:10
Címkék
Egy görög-grúz találkozó önmagában vélhetően még nem mozgatna meg egy egész földrészt, most mégis a Panioniosz-Dinamo Tbiliszi mérkőzés áll az érdeklődés központjában.
Tegnap már említettük, hogy valami nem stimmelhetett, merthogy gyanúsan sokan tippeltek a futballban viszonylag ritka eredményre, az 5-2-re, mégpedig azzal a kikötéssel, hogy a szünetben a vendégcsapat vezet… Márpedig Athénban így alakultak az események, és a fogadóirodák tapasztalatai szerint ilyen nem nagyon fordul elő pusztán a vakszerencse jóvoltából. "Nem volt teljes mértékben tiszta ez a fogadási nap. Az viszont, hogy bunda volt-e, avagy sem, már más kérdés" - mondta a William Hill nevében Graham Sharp. A Betfair nevű angol internetes cég sincs meggyőződve a történet tisztaságáról. "Ez világméretű akció volt. Az, hogy egész nap csak az 5-2-ről érdeklődjön minden fogadó, nem szokványos" - vélekedett Caspar Hill. A csalafintaság bizonyításához egyébként muníciót szolgáltathat, hogy a görögök alig több mint félóra alatt pakoltak be ötöt a grúzoknak - ebből kettőt a 90. perc után…
Mindkét klub tiltakozott a felvetés ellen, ellenben az UEFA gyűjti az információkat, aztán kiderül, hogy lesz-e hivatalos vizsgálat. Mindenesetre a Betfair már közölte, hogy mindenben segít, viszont a fogadók nevét a brit törvények szerint nem adhatja ki, pedig az angol szövetséggel már van olyan megállapodása, amely ezt lehetővé teszi. Állítólag a múlt héten az UEFA-val is tárgyaltak…
A szakmát tekintve jelenleg Hollandia az egyik fénylő pont. Az AZ ugyanis különösebb gond nélkül lépdel előre az európai porondon, olyannyira, hogy tavasszal is versenyben lesz. Legutóbb az idén ősszel poraiból feltámadó Rangerst gyűrte le. "Ez volt történetünk legjobb teljesítménye. Most már jó lenne megnyerni a csoportot, mert akkor jobb sorsolást kaphatnánk a következő körre" - mondta szélesen mosolyogva az Alkmaar mestere, Co Adriaanse. Hiába, evés közben jön meg az étvágy. Érdemes felidézni az 1980-81-es kiírásban történteket: az AZ akkor a döntőig jutott, amelyben 4-2-re le is győzte az angol Ipswichet - fájdalom, az első felvonást 3-0-ra elbukta.

Szavazás

Továbbjut-e az FTC az UEFA-kupában?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
3 perce

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
36 perce

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
52 perce

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
1 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik