Kihirdették a Dakar útvonalát

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2004.11.17. 20:46
Címkék
Kis Sándor a két évvel ezelôtti, gyári Nissant teszteli Dél-Afrikában (Fotó: DPPI)
Kis Sándor a két évvel ezelôtti, gyári Nissant teszteli Dél-Afrikában (Fotó: DPPI)
Kis Sándor a két évvel ezelôtti, gyári Nissant teszteli Dél-Afrikában (Fotó: DPPI)
Kis Sándor a két évvel ezelôtti, gyári Nissant teszteli Dél-Afrikában (Fotó: DPPI)
Kis Sándor a két évvel ezelôtti, gyári Nissant teszteli Dél-Afrikában (Fotó: DPPI)
Kis Sándor a két évvel ezelôtti, gyári Nissant teszteli Dél-Afrikában (Fotó: DPPI)
Nyilvánosságra hozták a soron következő Dakar-rali pontos útvonalát. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy mely országokon száguld keresztül a sivatagi show mezőnye januárban, szerdától azonban a szakaszok is nyilvánosak, az interneten bárki megnézheti, hogy milyen útvonalon halad (Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Mali és Szenegál érintésével) a magyarokkal megtűzdelt társulat. Az össztáv 8956 km, ebből a szelektív (vagyis a mért) szakaszok hossza: 5431. Elvileg egy nappal és ezer kilométerrel rövidebb a Dakar, mint az idén januárban volt, viszont azt jóformán kiteszi az összekötő szakasz, amelyet Franciaországban tettek meg a versenyzők. A viadal tehát könnyebb nem lett, sőt…
Az embert próbáló távot teljesítő három magyar pilótát a nehézségekről faggattuk.
Szalay Balázs (Opel Frontera): - Minden Dakar nagyon nehéz, de persze az aktuális a legnehezebb. Ha a klasszikus útvonalat jelölik ki, szinte nem is számít, hogy mely városokat érinti a mezőny, mindenképp nagy csatára kell számítani. Végignéztem az útleírást és mindent összevetve jártam már ezeken a helyeken.
Palik László (Nissan Pick-Up): - Reggel hattól már másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy hamarosan felteszik az internetre az útvonalat. A pályaleírás alapján a tavalyinál intenzívebb versenyre számíthatunk, amelynek a navigációs része különösen nehéz lesz. Minimalizálják a GPS-pontokat, és ez megnehezíti a navigátorok dolgát. Ezenkívül, érdekesség, hogy a klasszikus Atlaszon keresztül vezető marokkói szakaszok helyett most Nyugat felé, déli irányban megyünk.
Kis Sándor (Nissan Pick-Up): - Az útvonallal nem volt sok időm foglalkozni, mert a dél-afrikai székhelyű Nissan-csapat tesztlehetőséget kínált nekem. Indulok az itteni utolsó bajnokin, azzal a Nissannal, amellyel Sinozuka nagyot esett két évvel ezelőtt. Pár kilométert már teszteltem, és mondhatom: fantasztikus! Remélem, egyszer ilyen technikai háttérrel állhatok rajthoz a Dakaron.
Legfrissebb hírek

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
7 perce

Kanadai bajnok – Thomas Müller mostantól egyedüli német rekorder

Minden más foci
14 perce

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
52 perce

Horváth Ferenc: Nagyon sokat jelent nekem a Genk, de a Ferencvároshoz is erős érzelmek fűznek

Európa-liga
53 perce

Kilencven éve született Omar Sívori, a nagyfejű angyal

Népsport
57 perce

„Nem öregszem, csak egyre rutinosabb leszek” – Rab Tibor 70 éves

Magyar válogatott
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
8 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik