Michelinre váltott a Sauber

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2004.11.03. 20:14
Címkék
A Sauber-istálló bejelentette, hogy a 2005-ös idényben már nem Bridgestone-, hanem Michelin-abroncsokat használ. Internetes hírforrás szerint Baumgartner Zsolt és az olasz Gianmaria Bruni is távozik a Minarditól.
A Sauber-istálló bejelentette, hogy a 2005-ös idényben már nem Bridgestone-, hanem Michelin-abroncsokat használ. Az 1999 óta a japán gumigyár által támogatott hinwiliek átállásával már csak három bridgestone-os istálló maradt, a Ferrari, a Jordan és a Minardi (a Toyotáról néhány hónapja felröppent a hír, hogy átáll a Bridgestone-hoz, de ezt cáfolták az érintettek). Jacques Villeneuve és Felipe Massa, a Sauber két pilótája már novemberben Michelin-gumikon teszteli a Sauber-Petronasokat.
Bernie Ecclestone bejelentette, hogy öt éven belül Dél-Afrika, közelebbről Fokváros is otthont adhat Formula-1-es viadalnak. Közben Bulgária is készülődik, Szliven város főpolgármestere, Jordan Lecskov már szervezi egy 250 millió dolláros pálya megépítését. Az egykori jeles labdarúgó német, svájci és benelux üzletemberekkel vette fel a kapcsolatot, és már meg is alapította a pálya projektjét kezelő konzorciumot.
Internetes hírforrás szerint a Minardi-csapat a jövő évi világbajnokság futamain új összeállításban szerepel, vagyis Baumgartner Zsolt és az olasz Gianmaria Bruni is távozik. Az f1racing.net úgy tudja, hogy helyükre az olasz Ronnie Quintarelli és a portugál Tiago Monteiro érkezik. A 24 éves olasz pilóta az idén megnyerte a japán Formula-3-as bajnokságot, míg a portugál szeptemberben már tesztelt a Minardival. Mindketten részt vesznek november végén az istálló misanói gyakorlásán, amelyre még másokat is várnak, többek között a francia Olivier Maximint és a lengyel Robert Kubicát. Baumgartner az Indianapolisban gyűjtött egy pont révén 20. lett az összetettben az idei világbajnokságon, míg Bruni egyszer sem került a legjobb nyolc közé.
"Az említett két pilótán kívül én még két ausztrál versenyző nevét is olvastam a Minardival összefüggésben - mondta Baumgartner Zsolt. - Én erről annyit tudok, hogy ők fognak tesztelni, ők szállnak harcba a pozíciókért, de egyelőre semmi sem dőlt el. Egy biztos: nekem elsőbbségem van a Minardinál, de a csapatnak arra az esetre is fel kell készülnie, ha nem lesznek megfelelő támogatóim, ha nem jön össze a pénz. Több vasat tartanak a tűzben, tesztelik a pilótákat, és megpróbálják kiválasztani közülük a leggyorsabbat."
Legfrissebb hírek

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
17 perce

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
47 perce

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
51 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
1 órája

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
2 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik