Armstrong még hezitál

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.10.29. 22:24
Címkék
A hatszoros bajnok, címvédő Lance Armstrong továbbra sem döntött arról, hogy rajthoz áll-e a jövő évi Francia körversenyen.
Armstrong még nem döntött
Armstrong még nem döntött
Armstrong még nem döntött
Armstrong még nem döntött
Armstrong még nem döntött
Armstrong még nem döntött
A világ legrangosabb viadalának szervezői csütörtökön a párizsi Kongresszusi palotában hozták nyilvánosságra a 2005-ös programot, ám az ünnepélyes eseményen nem jelent meg a hat összetett sikerével csúcstartó amerikai sztár. "Ötven százalék az esély az indulására, de erről csak februárban vagy márciusban dönt véglegesen" - jelentette ki a francia fővárosban Johan Bruyneel, Armstrong csapatának, a US Postalnak a főnöke, aki egyébként jónak minősítette az útvonalat.
A Tour de France jövőre 21 szakaszos és 3584 kilométer hosszú lesz, a karaván július 2-án Fromentine-ból indul útjára, és 24-én - a hagyományoknak megfelelően - a párizsi Champs-Elysées-n ér célba. A szervezők két pihenőnapot iktattak a programba. Újdonság, hogy nem lesz prológ, helyette kezdésnek a megszokottnál hosszabb, 19 kilométeres egyéni időfutamot rendeznek. A mezőny a hetedik szakaszt Németországban fejezi be, és a következőt onnan kezdi.
A bemutatóról hiányzott a németek sztárja, az 1997-es győztes Jan Ullrich is, aki ezekben a napokban a Seychelle-szigeteken tölti a szabadságát. "Tény, hogy kevesebb hegyi szakasz szerepel a jövő évi programban, és az időfutamok is rövidebbek lesznek, de az majd csak viadal közben derül ki, mennyivel lesz könnyebb a Tour. Egy biztos, nálunk nagyobb figyelmet kap majd a verseny, és én is nagyon örülök neki, hogy jövőre ellátogat Németországba" - mondta az idei Tour de France negyedik helyezettje.

TEREP VILÁGKUPA, 2. FUTAM, TABOR (Csehország)
1. Kamil Ausbuher (cseh) 59:44, 2. Vanthourenhout (belga) 14 mp h., 3. Vervecken (belga) 20 mp h., 4. Vannoppen (belga) 24 mp h., 5. Nys (belga) 25 mp h., 6. Berden (belga) azonos idővel. A Vk-összetett élcsoportja: 1. Sven Vanthourenhout 100 pont, 2. Ausbuher és Mlynár (cseh) 88-88, 4. Vanoppen, Berden és Nys 70-70
Legfrissebb hírek

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
10 perce

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
57 perce

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
8 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
8 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
9 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik