Amerikai kézbe kerülhet az MU

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.10.04. 22:44
Címkék
A Manchester United hétfőn a londoni tőzsdén bejelentette, komoly ajánlatot kapott a részvényeire. Ez nem érte meglepetésként a gazdasági szakembereket, hiszen a múlt héten már pletykáltak arról, hogy az amerikai Malcolm Glazer tulajdoni többséget szeretne az Old Traffordon.
A Tampa Bay Buccaneers amerikaifutball-csapat tulajdonosának jelenleg 19.17 százalékos tulajdona van az MU-ban, és ha valóban ő az érdeklődő, akkor az ír John Magnier, J. P. McManus duó 28.9 százalékából kap majd részesedést.
"Jó esély van arra, hogy megtörténjen az adásvétel. A vállalat egyelőre arra vár, hogy tisztázódjanak az ajánlat részletei" - szól az MU bejelentése, amelyet követően 3.5 százalékkal megemelkedett az MU-részvények ára. A Manchester Unitednek szüksége van egy ilyen üzletre, mert a napokban látott napvilágot az az üzleti kimutatás, amely szerint az MU bevétele 30 százalékkal visszaesett az előző évihez képest.
A nagy derűlátásban Keith Harris gazdasági szakértő arra figyelmeztette az érintetteket, hogy Glazerrel nem járna jól a klub. "Nem hinném, hogy ezzel az üzlettel bárki jól járna, egyedül a két ír milliomos szerezhet némi hasznot. Ám a többségi részükről aligha mondanak le, így pedig elég elhanyagolható üzletről lehet szó. Meglepődnék, ha kikerülne a kezükből a többségi tulajdon" - mondta Harris. A szakember rámutatott, hogy a brit törvények szerint ha Glazer 30 százalék fölé emeli a saját részét, teljes egészében át kell vennie a klub irányítását.
Márciusban Glazer már közel került ahhoz, hogy felvásárolja az MU részvényeit, de a szurkolók ellenállása - vagy valami más, nyilvánosságra nem hozott ok - elriasztotta. A "vörös ördögök" hívei mindenesetre most is jelezték, hogy mindent hajlandók elkövetni annak érdekében, hogy ne az amerikai legyen a klub tulajdonosa. "Ha Glazer harcot akar, megkapja. Szeretnénk tisztázni, hogy nem akarjuk őt, illetve nem látjuk szívesen őt a Manchester United többségi tulajdonosaként" - jelentette ki a Manchester United Független Szurkolóinak Szövetsége.
Az angolokat nem érdekli, hogy Glazer a Buccaneerst középcsapatból az NFL egyik élgárdájáva tette, de nem felhőtlenül boldogok emiatt Tampa Bay lakói, akik a megemelkedett jegyárak miatt fújnak Glazerre. A milliárdos már azzal is megfenyegette a várost, hogy elköltözteti az együttest, ha az önkormányzat nem épít új stadiont. Ez kevésbé aggasztja Glazer ellenzőit, az már inkább, hogy az üzletembert nem érdekli a szurkolók véleménye, és hogy cseppet sem ért az angol labdarúgáshoz. ---- H ---- S
Legfrissebb hírek

1987 után szerzett újra vb-érmet a férfi tőrcsapat!

Egyéb egyéni
1 perce

Óriási fölénnyel nyerték a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
18 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
18 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
19 perce

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
23 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
52 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik