Freire harmadszor aranyérmes

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.10.03. 21:10
Címkék
Valverde is meg tudta volna szerezni az aranyérmet, de hatalmas taktikai fegyelemmel és legalább ennyi alázattal vezette fel honfitársának, Freirének a hajrát, utóbbi pedig most sem hibázott, kerékpárhosszal szerezte meg az első helyet.
Öt esztendővel ezelőtt, 1999-ben is Veronában rendezték meg az országúti világbajnokságot, akkor egy szinte ismeretlen spanyol kerekes, Oscar Freire alaposan meglepte a mezőnyt, 500 méterre a céltól támadott, és végül egy kisebb boly sprintbefutójában meg is szerezte az első helyet. Két évvel később az akkor már a favoritok közé sorolt Freire Lisszabonban is világbajnok lett, és vasárnap, immár újra Veronában, a legendák közé lépett: harmadszor is megnyerte a vb-aranyérmet!A szakemberek nagy része már a rajt előtt a spanyol csapatot tartotta a legerősebbnek, hiszen Freire mellett a címvédő Astarloa, a tavalyi ezüstérmes Valverde, az egy héttel korábban befejeződött Vuelta a Espanán remeklő Mancebo és Nozal is ott volt a rajtnál. A másik, győzelemre leginkább esélyes válogatottal a házigazda olaszok álltak fel, náluk a kétszeres Világkupa-győztes Paolo Bettini volt az első ember, olyan segítőkkel, mint a Giro d’Italia-győztes - nem mellesleg éppen veronai - Cunego, vagy éppen Frigo, Nardello és Garzelli. Számolni kellett a Stuart O’Grady vezetésével felálló ausztrálokkal vagy az Ullrich távollétében Erik Zabelre épülő németekkel, és persze olyan kitűnő egynapos menőkkel, mint a holland Michael Boogerd vagy a sydneyi olimpiai ezüstérmes kazah Alekszandr Vinokurov.Az olaszok legnagyobb bánatára Bettininek ezen a napon nem volt szerencséje, már közvetlenül a rajt után hátra kellett gurulnia, mert a kilométerórája felmondta a szolgálatot, de ez volt a legkisebb baj, a későbbiekben többször is gondja akadt a kerékpárjával, ki is kellett cserélnie, nem csoda, hogy a hajrára elment a kedve az egésztől, és feladta a versenyt.De ne rohanjunk ennyire előre, elvégre ezen a napon csaknem hétórás tekerés várt a 200 tagú karavánra! Az első akció a francia Le Mevel nevéhez fűződött, aki több mint 150 kilométeren keresztül vezetett a versenyben, csakhogy a világbajnoki távot 265.5 kilométerben szabták meg, és ezalatt összességében majd’ 4000 méternyi szintemelkedést kellett leküzdeni.Féltávnál a meredek Torricelle emelkedőjén egy nagyobb csoport szakadt el a mezőnytől, a szökevények között tekert többek között a spanyol Horrillo, Jimenez, Luis Perez és Nozal, az olasz Frigo, az ukrán Popovics, valamint a korábbi világbajnok Vainsteins is, de ez a támadás az olasz és a német válogatottnak sem volt jó, így a hajrában már mások játszották a főszerepet. Az utolsó kört már egy kisebb boly kezdte elsőként, itt tekert például Valverde, Mancebo, Perez, Nozal, Serrano, Freire, Basso, Cunego, Paolini, Bertagnolli, Davis, O’Grady, Parra Pinto, Wesemann, Hondo, Zabel, Boogerd, Kroon és Vinokurov is - a spanyolok helyzete látszott a legjobbnak, hiszen hatan vették fel a versenyt a riválisokkal.Újra a Torricellén támadtak a legerősebbek, és a Rasmussen, Boogerd, Freire, Paolini, Basso, O’Grady hatos fogatnak sikerült is némi előnyt kicsikarnia, de a lejtmenetben a németek vezette sor fel tudott zárkózni.Következhetett a sprintbefutó, olyan kitűnő sprinterekkel, mint Freire, Zabel, O’Grady, Paolini vagy Valverde!Bár talán maga Valverde is meg tudta volna szerezni az aranyérmet, hatalmas taktikai fegyelemmel és legalább ennyi alázattal vezette fel honfitársának, Freirének a hajrát, utóbbi pedig most sem hibázott, kerékpárhosszal szerezte meg az első helyet. A kemény pályán is ragyogóan versenyző Zabel a célegyenesben meglehetősen rossz pozícióba került, és csak az utolsó métereken tudott kibújni riválisai közül, de már nem volt arra ideje, hogy befogja a spanyolt. A bronzérem az olasz Paolininek jutott, aki ennek ellenére meglehetősen bosszús volt - mint utóbb kiderült, Bettini kiszállásakor Franco Ballerini szövetségi kapitány őt emelte első embernek, a továbbiakban Paolini sikeréért dolgozott a hazai csapat.A férfi mezőnyverseny egyetlen magyar indulója, Garamszegi László a mieink számára túlságosan nehéz pályán nem tudta teljesíteni a távot. A magyar válogatott legjobb veronai teljesítménye Bodrogi László nevéhez fűződik, de az ő egyéni időfutamban megszerzett 20. helyezése a korábbi kitűnő eredmények után csalódásnak számít.Az országúti idény nem ért véget, vasárnap a Világkupa idei utolsó előtti futama, a Párizs-Tours következik, majd rá egy hétre a Lombard körverseny. Mivel a Vk-összetett élmezőnyében meglehetősen szoros az állás, még ebben a sorozatban is izgalmas fináléra van kilátás.Európai körverseny a Tour de France ellen?
A hagyományok szerint a világbajnokság idején hozzák nyilvánosságra a jövő évi versenynaptárt, ez azonban az idén elmaradt. A három nagy körverseny, a Tour de France, a Giro d’Italia és a Vuelta a Espana szervezői ugyanis bejelentették, nem kívánnak részesei lenni a jövőre rajtoló Pro Tournak. A nemzetközi szövetség (UCI) illetékesei napok óta feszült tárgyalásokat folytatnak az érintettekkel, de a hírek szerint nem közeledtek az álláspontok. Kiszivárgott információk szerint ha nem lesz egyezség, az UCI jövő júliusban, a 102. esztendős Tour de France-szal egy időben a Pro Tour részeként megrendezi az Európai körversenyt, és a sorozat résztvevői ezen kötelesek majd rajthoz állni.

ORSZÁGÚTI VILÁGBAJNOKSÁG, VERONA
Mezőnyverseny. Férfiak (265.5 km). Világbajnok: Oscar Freire (Spanyolország) 6:57:15 (38.179 km/ó), 2. Erik Zabel (Németország) azonos idővel, 3. Luca Paolini (Olaszország) a. i., 4. S. O’Grady (Ausztrália) a. i., 5. A. Davis (Ausztrália) a. i., 6. A. Valverde (Spanyolország) a. i., 7. Boogerd (Hollandia) a. i., 8. Horner (Egyesült Államok) a. i., 9. Cunego (Olaszország) a. i., 10. Schleck (Luxemburg) a. i. Garamszegi László (Magyarország) nem ért célba.
Éremtáblázat
ország A E B
Németország 2 3 1
Csehország 2 1
Hollandia 1 2 1
Ausztrália 1 1
Szlovénia 1 1
Fehéroroszország 1
Spanyolország 1
Svájc 1
Olaszország 2 2
Egyesült Államok 1
Tunézia 1
Dánia 1
Kazahsztán 1
Norvégia 1
Oroszország 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik