Ferjan nyert

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2004.10.02. 21:25
Címkék
Magosi Norbert azt ígérte, hogy miután a magyar bajnoki versenyeken kölcsönmotorokkal csak szenvedett, a sajátjával most bepótol mindent.
Az országos egyéni bajnokság negyedik, debreceni fordulójának második futamában már bizonyíthatott is a brit Peterborough magyar versenyzője, hiszen a bajnoki pontvadászat első két helyezettjével, Matej Ferjannal és Tihanyi Sándorral állt a startszalag elé. Az etapot végül a bajnoki cím védője, Ferjan nyerte meg Magosi előtt, de mint utóbb kiderült, a magyar versenyző nem a levegőbe beszélt a viadal előtt.Magosi régi önmagát idézve száguldott a pálya külső ívén a hátralévő futamaiban, és mindet megnyerte. Nem volt százszázalékos teljesítményt nyújtó vaspapucsos ezen a napon, miután Ferjan kikapott az erre a versenyre a klubjába igazoló lengyel Karol Barantól, míg Polákot Magosi verte meg. A húsz futam után ez a három pilóta 14-14 ponttal végzett, így különfutam döntött a dobogós helyek sorsáról. A "szétmotorozásban" Magosi és Baran parádés ütközetet vívott, és a négy kör végén a magyar versenyző került ki győztesen kettejük párharcából, igaz, a futamot Ferjan nyerte meg. Miután a viadal előtt a második helyen álló Tihanyi Sándor 12 pontig jutott, két fordulóval a bajnokság vége előtt az öszszesítésben négy pontra nőtt Ferjan előnye a klubtársával szemben. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik