A Ferrari ellenkezik

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.09.28. 21:37
Címkék
A Formula-1-ben az utóbbi hetekben már nemcsak a tesztelések vagy a pilótaszerződtetések jelentik a fő beszédtémát két verseny között, hanem a szabálymódosítási tervezetek is.
Ezekről folyamatosan vitáznak a száguldó cirkusz szereplői, legutóbb a motorok körül alakult ki nézeteltérés.
A Mercedes, a BMW és a Honda közösen benyújtott egy tervezetet a Nemzetközi Automobil-szövetséghez, amely jövőre két versenyre ki akarja nyújtani a V10-esek élettartamát. A három gyár ennek elkerülése végett azt találta ki, hogy a versenyhétvégék szombat reggelén új motort tennének az autókba, és ezt használnák a szabadedzéseken, az időmérőn és a versenyen is. Azután pedig ezekkel az erőforrásokkal tesztelnének, és ha tönkremegy a motor, ugrik a gyakorlás is.
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója szerint ezzel limitálható lenne az egy évben gyártandó motorok száma, a Minardi és a Jordan pedig olcsóbban jutna erőforráshoz. "Egyetértünk abban, hogy csökkentsük a Formula-1 költségeit, de ésszerű döntéseket kell hozni. E három gyár közös ötletén el kéne gondolkodni" - mondta Haug.
Az ötletet azonnal megtámadta Jean Todt, a Ferrari sportigazgatója. "Ostobaság azt hinni, hogy a tesztelések csökkentése megoldaná a Formula-1 gondjait. Ahhoz, hogy valóban csökkenjenek a kiadások, alapos, mindent átfogó reformra lenne szükség. A csapatok jelenleg nyolcszáz vagy ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, és a siker érdekében egyre több pénzt költenek. Az apró módosításokkal semmire sem jutunk" - mondta Todt. A francia biztosra veszi, hogy a Jaguar vevőt talál, és hogy a Minardi és a Jordan is ott lesz a jövő évi idénynyitón, de ez nem jelentené azt, hogy minden rendben van az F1-ben.
Legfrissebb hírek

Óriási fölénnyel nyerték a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
1 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2 perce

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
7 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
35 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
49 perce

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
52 perce

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik