Pérezzel senki sem számolt

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.09.20. 22:06
Címkék
"Számomra ez olyan, mint egy álom, mindig emlékezni fogok ezekre a napokra" - magyarázta csillogó szemekkel a spanyol Santiago Pérez, vagy ahogyan a csapattársak szólítják, Santi.
Vele az elmúlt napokban senki sem számolt, nem sorolták a Spanyol körverseny nagy esélyesei közé - miért is tették volna, hiszen a Phonak hegyimenője egészen szombatig csupán egyetlen profigyőzelmet jegyzett (ráadásul azt is csak utólag kapta, két évvel ezelőtt a Giro d’Italián kizárták a szakaszgyőztes Garzellit, az olasz sztár helyére pedig az asztúriai kerekes lépett előre). Santi Pérez két éve csak keresi önmagát (akkoriban veszítette el menyasszonyát), szombaton azonban alighanem megtalálta, hiszen lenyűgöző teljesítménnyel nyerte meg a kemény hegyietapot. Vasárnap még jobban meglepte a mezőnyt, hiszen a hegyi időfutam is az ő fölényes sikerét hozta. Az öszszetettben csupán 1:45 perc a hátránya az élen álló Herasszal szemben, ráadásul a Vuelta utolsó hetében még négy, embert próbáló hegyiszakasz lesz, amelyeken akár le is faraghatja a hátrányát. A fentiektől függetlenül továbbra is a címvédő Roberto Heras az első számú esélyes, ám egyre inkább számolni kell a Kelme csapatkapitányával, Alejandro Valverdével is, akit hatalmas bukása sem tudott kizökkenteni. S hogy milyen kiélezett ez a párharc: a riválisok között csupán öt másodperc a különbség Heras javára.

Santiago Pérez (képünkön) kevesebb mint két perccel van lemaradva Roberto Heras mögött az összetettben
Santiago Pérez (képünkön) kevesebb mint két perccel van lemaradva Roberto Heras mögött az összetettben
Santiago Pérez (képünkön) kevesebb mint két perccel van lemaradva Roberto Heras mögött az összetettben
"Ez a kis különbség szinte semmit sem jelent, nagyon nehéz szakaszok várnak még ránk. Hiszek magamban, és keményen harcolok, de az utolsó napokra is tartogatok valamit" - mondta elszántan Valverde.
"Most kezdődik a Vuelta legnehezebb hete, a legutóbbi két szakasz alapján Valverde és Mancebo után Santi Pérez személyében újabb nagy ellenfelem akadt az összetett versenyben, nehéz lenne ma megmondani, hogy melyikünk állhat majd Madridban a dobogó felső fokán" - fogalmazott óvatosan Heras.
Hat nappal a madridi befutó előtt mi is csupán abban lehetünk biztosak, hogy ebben az esztendőben is spanyol győztese lesz a világ harmadik legnagyobb országúti körversenyének. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik