Aranyba öltözött a címvédő

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.09.16. 21:10
Címkék
Gyilkos szakasz várt csütörtökön a Spanyol körverseny résztvevőire: a pihenőnap után két első kategóriás hegyen is át kellett kelniük, a befutót pedig a csúcskategóriás, csaknem 2090 méter magas Calar Alto csúcsán jelölték ki.
Az embert próbáló etapon a spanyol Francisco Lara nem sokáig húzta az időt, már az első emelkedőn igyekezett ellépni a többiektől. Előbb Beloki, J. P. Rodríguez és Serrano is megpróbált vele tartani, majd az olasz Garzelli igyekezett felzárkózni mellé, de csak Lara volt a szökéshez elég kitartó.
A mezőny már az első emelkedőn kisebb csoportokra szakadt, de a nagy riválisok valamennyien az első bolyban maradtak. A helyzet a második hegyen sem változott, Lara három-négy perces előnnyel haladt az élen, az üldözőbolyban pedig egymást leste az aranyszínű trikós amerikai Landis és négy spanyol kihívója, Heras, Valverde, Nozal és Mancebo.

Roberto Heras (jobbra) itt még Valverde (balra) és Nozal mögött haladt, idôvel azonban nem csupán ezt a párost, hanem az egész mezônyt maga mögött hagyta
Roberto Heras (jobbra) itt még Valverde (balra) és Nozal mögött haladt, idôvel azonban nem csupán ezt a párost, hanem az egész mezônyt maga mögött hagyta
Roberto Heras (jobbra) itt még Valverde (balra) és Nozal mögött haladt, idôvel azonban nem csupán ezt a párost, hanem az egész mezônyt maga mögött hagyta
Lara a csúcskategóriás emelkedőnek is előnnyel vághatott neki, de érezhető volt, hogy ez a fór nem tart ki a célig. Már az élboly létszáma is egyre jobban megcsappant, Landis leszakadását még Valverde ritmusváltása okozta, de hét kilométerrel a befutó előtt következtek Heras percei: a Liberty Seguros csapatkapitánya befogta Larát, és még fokozni is tudta az iramot - egyetlen riválisa sem tudta tartani vele a lépést. A 2000-ben és 2003-ban Vuelta a Espana-győztes Heras több mint egyperces előnnyel győzött, s az összetettben is átvette a vezetést.
Pénteken lazíthatnak a hegyimenők, az El Ejido és Málaga közötti 172 kilométeres szakaszon elsősorban a pontversenyben érdekelt sprinterek, no és a szökésre vállalkozók juthatnak sikerélményhez. ---- 5 ---- 1
Legfrissebb hírek

Formula–E: váratlan kettős DS Penske-győzelem az első sanghaji versenyen

Egyéni
13 perce

Európai kézilabdaligák: bennmaradt a román élvonalban Pál Tamara csapata

Kézilabda
24 perce

Nyílt vízi úszás: Európa-bajnok a magyar csapat!

Úszás
28 perce

Női kosár: Aho Nina marad a DVTK-ban

Kosárlabda
43 perce

William Gallas: Marseille-ben nem akarják, hogy a Paris Saint-Germain nyerjen

Bajnokok Ligája
44 perce

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Már első győri idényében vezérré vált – interjú Dione Housheerrel a budapesti négyes döntő előtt

Képes Sport
1 órája

Teszteltük, mennyire ismeri Vámos Petra metzi csapattársait – itt az eredmény!

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik