A kenyai-katari csúcs

Vagy Stephen Cheronón, ha úgy tetszik. A férfi 3000 méteres akadályfutás újdonsült világcsúcstartója (7:53.63) Kenyában született, de tavaly augusztus óta katari állampolgárságú legjobbja őszintén válaszolt arra a kérdésre is, miként mutatkozik be a telefonban.
- Az attól függ, kivel beszélek. Ha mondjuk európaiak keresnek, akkor Steve-ként, mint ahogy a családomnak is ugyanaz maradtam, aki voltam. Viszont ha arab nyelvterületen vagyok, akkor a felvett nevemet használom.
- Mennyi időt tölt válaszott hazájában?
- Most nyilván azt kellene mondanom, hogy amennyit csak lehet, de ez nem lenne igaz. Az atlétikai szezon befejeztével, vagyis szeptember végén megyek Katarba, és egy-másfél hónapot töltök ott. Ez nem túl sok, de arrafelé olyan nagy a hőség, hogy azt én nem viselném el huzamosabb ideig. Az év nagyobb részét továbbra is Kenyában vagy az etióp magaslaton töltöm edzőtáborozással. A nyáron pedig szinte megszakítás nélkül Európában vagyok.
- Mennyire fájt önnek televízión követni az athéni olimpia küzdelmeit?
- Kicsit csalódott voltam. Rossz érzés volt, bár folyamatosan azt próbáltam elhitetni magammal, hogy nem rendít meg az ügy. Na jó, be kell vallanom, pocsékul éreztem magam, amikor láttam, hogy egykori honfitársaim olyan eredménnyel nyertek, amelynél én biztosan jobbra vagyok képes. Láttam rajtuk, hogy nyugodtan róják a köreiket, nem nyomasztja őket a jelenlétem. Éppen ezért volt rendkívül nehéz döntés a tavalyi állampolgárság-váltás. Hiszen a katariak levelének kézhez vétele pillanatában tisztában voltam vele, ha elfogadom az ajánlatukat, lemondhatok az athéni szereplésről. Így egy életre bebiztosítottam magam anyagilag, de az örökös dicsőség nem lehet az enyém.
- Pekingben sem indulhat majd?
- Erről még nem tudok biztosat, bár a kenyai szövetség hajlik rá, hogy engedélyezze az indulásomat a négy év múlva sorra kerülő olimpián. Rövidesen eldől, és ezzel együtt az is, hogy az atlétikai karrierem merre tart majd. Hiszen ha nem vehetek részt az olimpián, csak a világcsúcsok megdöntése marad számomra motivációs tényezőként. Nem szeretném, hogy így alakuljon, de ha mégis, akkor célba veszem az ötezer, aztán a tízezer és végül a maratoni csúcsát is. De ha Pekingben rajthoz állhatok, akkor az elkövetkező négy évben még az akadályfutásra összpontosítok.
- Ez a rekord hogyan született? A futását láttuk, de hogyan jutott el ilyen szintre?
- Az olimpiát megelőzően és az ötkarikás játékok alatt is rengeteg extra edzésem volt. Előfordult, hogy naponta háromszor tréningeztem, bár hozzá kell tennem, hogy nem tűztem magam elé részcélokat, vagyis nem nagyon mentem "időfutamokat". Fűtött a bizonyítási vágy, ráadásul Zürich után a brüsszeli verseny főszervezője megkeresett, azt mondta, ő akarja ezt a rekordot. Mondtam neki, hogy én is, de jó irammenők kellenek hozzá. Sok akadályfutót megkeresett, de sorra lemondták a segítséget. Végül Kipkurui Misoi igent mondott a menedzseremnek, így mertem nekivágni. Egyedül képtelen lettem volna rá, ebben biztos vagyok. Persze az utolsó ezer métert még így is egyedül kellett megtennem.
- Egykori honfitársaival milyen a viszonya?
- Barátinak mondanám, igaz, a pályán már katariként tekintenek rám. Ott nincs jó viszony, de ez érthető is.
- Mennyit dobott a hangulatán a közönség?
- Szenzációs hangulatot teremtett. Ez varázslatos stadion. Azt azonban be kell vallanom, hogy futás közben nem láttam és nem hallottam semmit. Tudom, hogy kongói dobosok hihetetlen ritmusú szólókat vertek menet közben, hiszen a televíziós felvételeket már megnéztem, és így utólag az is tudatosult bennem, hogy szinte felrobbant a lelátó, akkora hangorkán kísért körbe-körbe. De a verseny közben csak a futásra és az akadályvételre koncentráltam.
- Még így is majdnem elbukott az utolsó kettőn.
- Az utolsó kör kezdetekor már megnyugodtam, mert tudtam, hogy bármikor képes vagyok egyperces körre. Persze a vizesárok mindig megtréfálhatja az embert. Igaz, hogy a leérkezéskor megrogyott a lábam, de még ez is belefért. A célegyenesben lévő utolsó akadályt sem vettem valami fényesen. De amikor azt követően is talpon maradtam, ötven méterrel a cél előtt már nyugodtan emeltem magasba a kezem, mert tudtam, hogy sikerrel jártam.
- Mik a további tervei?
- Az idén még mindenképpen elindulok Monte-Carlóban a Világdöntőn, hiszen az Év atlétája-választáson szeretnék előkelő helyen végezni, ahhoz pedig szükségem van az ott megszerezhető pontokra. Aztán hosszabb szünet következik. Az elkövetkező évek programját pedig nagyban befolyásolja, hogy mire jutok egykori hazám szövetségével. Nagyon reménykedem benne, hogy egyszer én is lehetek olimpiai bajnok.