Úszóink derekasan kitettek magukért, Athénból mindazonáltal arany nélkül tértek haza.
Halmay Zoltán a 100 yardos gyorsúszás céljában (fotók: Magyarok a nyári olimpiákon)
Halmay Zoltán a 100 yardos gyorsúszás céljában (fotók: Magyarok a nyári olimpiákon)
Az 1988-as szöuli olimpia óta ez nem fordult elő. Az öröm melletti kis hiányérzetünket hadd pótolja egy olyan ötkarikás aranytörténet - remélhetően ösztönzésül is szolgál - amelynek napra pontosan éppen most ünnepeljük a századik évfordulóját.
Bármennyire szépít is az idő, száz esztendővel az események után sem mondhatunk mást: az 1904-es ötkarikás játékok úszóversenyeire St. Louisban éppen úgy jellemző volt a botrány, az ellentmondás, a zűrzavar, mint a harmadik újkori olimpiai egészére. Az amerikaiak az olimpia versenyeit nem tekintették másnak - akárcsak a franciák négy évvel korábban -, mint a világkiállítás, a főesemény iránti érdeklődés felkeltésére szolgáló eszköznek. A kaotikus körülményeket megsejtve az angolok és a franciák bojkottálták az eseményt, maga Pierre de Coubertin báró, a modernkori játékok apostola sem ment el, személyes képviseletére a NOB német tagját, Karl Gebhardtot és a magyar Kemény Ferencet kérte fel. A tengerentúliak azt ígérték, hogy az európaiakért külön hajót küldenek, ám később elfeledkeztek az egészről. A szállást óriási hodályok jelentették, a koszt - bosszantó gyakorisággal bölényhúst szolgáltak fel - nehezen volt elviselhető. A megrendezett 390 (!) versenyből a NOB később 73 számot fogadott el, ebből - jellemzően - 52 végződött hazai sikerrel. Ahhoz, hogy további elképzeléseink legyenek a helyzetről, bőségesen elegendő, ha az úszóprogramról ejtünk néhány szót, amelynek szeptember 4. és 6. között a világkiállítás területén létesített mesterséges tó adott otthont. A tavacskát egy kis folyó táplálta, s ennek következtében kiszámíthatatlan áramlatok is keletkeztek a vizében. A magyar színeket ketten képviselték: a párizsi olimpián a 200 és a 4000 méteres gyorsúszásban ezüstérmes Halmay Zoltán, valamint Kiss Géza. Küldöttségünket rajtuk kívül még két atléta, a magasugró Gönczy Lajos és a sprinter Mező Béla (akinek a gyomrát súlyosan megviselte a "bölényhúskúra"), valamint a MASZ titkára, Sztankovits Szilárd, illetve a csapatvezető, Muzsa Gyula (későbbi NOB-tagunk 1928 és 1941 között) alkotta a már említett Kemény Ferenccel együtt. Sztankovits tettleges hőse a történetünknek, s a legjobb lesz, ha át is adjuk neki a szót azzal, hogy az első napon Halmay a fagerendákkal, deszkapallókkal, tutajokkal kezdetlegesen összetákolt uszodában simán utasította maga mögé 100 yardon a mezőnyt. A második nap nyitányaként az 50 yardos gyorsúszásban Halmay ismét rajthoz állt. A többit mondja el Sztankovits Szilárd, akit azzal kértek fel versenybírónak, hogy nevezze meg a célba érkezéskor az első helyezettet:
Előbb vitatkoztak, aztán verekedtek
Halmay két aranyéremmel térhetett haza a St. Louis-i olimpiáról
"Előfutamát Halmay 29.6-tal nyerte, az amerikai Scott Leary meg 28.2-vel az övét - írta jelentésében a sportvezető. - Kitűnő start után jó darabig együtt haladt a társaság, nem lehetett tudni, ki lesz a győztes. Félúton Halmay végre némi előnyt szerzett, de Leary, aki közvetlenül mellette úszott, lehúzta őt, és élethalál-küzdelem fejlődött ki a két ellenfél között. Leary karcsapásai voltak a gyorsabbak, Halmayé az erőteljesebbek. Leary időközönként el-elmaradt, de nyomban behozta. Amikor már csak néhány méternyire voltak a céltól, Halmay teljes erőből belefeküdt, és egylábnyival (30 cm) előbb ért a célba. Mögöttük két lábbal Daniels jött… Azonnal jelentettem, hogy Halmay volt az első, de ugyanekkor az a célbíró, aki a második helyezettet nézte, szintén Halmayt jelentette - másodiknak. Ebből hosszas és kínos vitatkozás, majd kellemetlen verekedés támadt, melybe beleavatkoztak a trénerek és a körülöttünk lábatlankodók is, de nekem alig adott valaki igazat. Már-már ki akarták hirdetni győztesnek Learyt, de erélyes fellépésem folytán elhatározták, hogy a kérdést a vezetőbíró elé viszik. Minden erővel igyekeztek a Ner-Pyrah nevű vezetőbírót befolyásolni, de mindkét célbírónak egyformán helyt adott, holtversenyt hirdetett ki és versenyt rendelt el kettőjük között… Nagy előkészülettel és izgalommal fogtak hozzá az új versenyhez. A sok elővigyázati rendszabály azonban feleslegessé vált, mert Halmay már az indulásnál előnyt szerzett… (A St. Louis Globe Democrat természetesen szintén beszámolt a versenyről, s azt írta, hogy "Leary elaludt és bennragadt a rajtnál - a szerző.) Úszónk egész úton ura volt a helyzetnek, előnyét folytonosan nagyobbítva végül 28 másodpercet úszva fölényesen, négylábnyi előnnyel győzte le kemény ellenfelét." ---- A ---- S