Real: még rövid a kispad?

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.08.27. 23:10
Címkék
A sokak által a világ legnagyobb és a legjobb klubjának tartott Real Madridnál nagyon készülnek a most rajtoló idényre, elvégre a csapat az elmúlt szezonban nagy csalódást okozott a szurkolóknak azzal, hogy egyetlen jelentős trófeát sem tudott elhódítani.
Lehulott az edző, Carlos Quieróz feje, és Jorge Valdano sportigazgató is jobbnak látta, ha lemond tisztségéről. Sőt, a nyáron megtartott elnökválasztáson éppen a focisták gyatra teljesítménye miatt lehetett valamennyi esélye a korábbi vezetőnek, Lorenzo Sanznak a hivatalban lévő presidenete, Florentino Pérez ellen.

Owen lett a legújabb galaktikus
Owen lett a legújabb galaktikus
Owen lett a legújabb galaktikus
Aztán persze kiderült, szó sincs visszatérésről, Pérezt - aki ezúttal a Bernabéu befedésével kecsegtette a szimpatizánsokat - még csak megszorítani sem lehetett, igaz, az újraválasztott elnök gyakorlatilag első intézkedése egy védő, Walter Samuel (Roma) megvétele volt, noha korábban kijelentette, hátvédet szerződtetni a gyengeség jele. Sőt, az argentin mellé további erősítést terveztek a védelembe, hogy aztán egyszercsak Michael Owen (Liverpool) érkezzen a csatárposzton a világ legerősebb keretébe. Ezt némileg ellensúlyozta honfitársa, Jonathan Woodgate (Newcastle) szerződtetése, illetve azok a hírek, amelyek szerint a Real még legalább egy védekező középpályást szeretne leigazolni.
A kérések az új edzőtől, a Benficától hazatérő José Antonio Camachótól érkeztek, akit az új sportigazgató, Emilio Butragueno szinte mindenben támogat. Mindketten azon a véleményen vannak, hogy a kispad továbbra is rövid, ezért a távozók listája - Nunez (Liverpool), Rubén (Albacete), Cambiasso (Internazionale) - korántsem olyan tekintélyes, hogy azt az 57 millió eurót kompenzálja, amelyet Pérez az új játékosokra költött.

A sötét lovak

A spanyol pontvadászatban több olyan kiscsapat szerepel, amely a rajtnál a bentmaradást jelöli meg céljaként, aztán valami csoda folytán akár az UEFA-kupás helyekért is képes küzdeni. A legtöbb esetben persze a remek szereplés a bajnokság második felére véget ér, elsősorban a keretek szűkössége miatt, de a végső elszámolásnál sokat jelenthet, hogy ezek a gárdák milyen eredményeket értek el a nagyok ellen. Az Osasuna például hagyományosan jól szerepel a menőkkel szemben, és most Savo Milosevics góljaiban is bízhat. Az Albacete is ebbe a kategóriába tartozik, ám a csapat új edzővel, José Gonzálezzel és szinte egy teljesen átalakított kerettel vág neki a szezonnak, szemben a Santanderrel, amely gyakorlatilag a legutóbbi garnitúrájával próbálja meg elérni a legjobb eredményt.
Legfrissebb hírek

A hajrában veszített pontokat az NK Osijek, megszakadt a győzelmi sorozata

Minden más foci
7 perce

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
17 perce

NB I: Győr–Fehérvár

Labdarúgó NB I
21 perce

Superliga: Sepsi–Botosani ÉLŐ

Minden más foci
21 perce

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
52 perce

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
54 perce

A Falco jutott be elsőként a döntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Kinek szurkol és milyen sportokat szeret az új pápa?

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik