Komáromi: negyven

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.08.14. 21:09
Címkék
Ma ünnepli 40. születésnapját Komáromi Tibor, a kötöttfogású birkózók szakágvezetője. A kapitány aktív sportolóként is felettébb emlékezeteset alkotott. Olimpiákon "csupán" ezüstéremig jutott, Szöulban 1988-ban a 82 kilósok mezőnyében csak a szovjet Mamiasvili tudta megállítani a döntőben.
Három világbajnoki arany fűződik a nevéhez: 1986-ban Budapesten, egy évre rá, Clermont-Ferrand-ban ért fel a csúcsra, 1989-ben Martignyben pedig a döntőben visszavágott Mamiasvilinek. Eb-ken összesen hét érmet szerzett: egy aranyat (1986), két ezüstöt és négy bronzot. Hazai szőnyegen összesen 11-szer örülhetett magyar bajnoki címnek. Edzőként 1994-től két évig szövetségi kapitány. A funkciót négy éve ismét elvállalt immár szakágvezető elnevezéssel."Születésnapomra egy athéni érmet kértem a fiúktól, még egyet a névnapomra, meg egyet ráadásként - fogadta a gratulációkat Komáromi. - De komolyra fordítva a szót: egy éremmel meg egy pontszerző hellyel már elégedett lennék."A kötöttfogásúak augusztus 19-én utaznak Athénba, a fogásnem küzdelmei 24-én kezdődnek. "Kár, hogy nem voltunk ott a megnyitón, lemaradtunk a hangulatról, de jobb a fiúknak, hogy itthon, ismerős környezetben esnek át a fogyasztás gyötrelmein." Születésnapi ünneplésnek egyelőre nincs helye. "Most semmilyen bulit sem engedélyeztem a fiúknak vagy magamnak, az olimpia előtt nem engedhetjük meg a lazítást. Remélem, Athén után annál inkább lesz okunk ünnepelni."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik