Egyre javul a Dream Team

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.08.07. 21:32
Címkék
Egy Olaszország elleni vereség és egy kínkeserves siker a németek felett a Három Nemzet Tornáján, ez volt az olimpiára készülő amerikai férfiválogatott eddigi európai mérlege.
Így cseppet sem lehettek nyugodtak a Dream Team tagjai péntek este, a világbajnok Szerbia-Montenegró elleni belgrádi fellépésük előtt. Nos, a tengerentúli klasszisok ezúttal jobban teljesítettek, s a csapatkapitány Tim Duncan vezérletével 78-60-ra legyőzték a házigazdákat, akik a meccs elején még 5-0-ra vezettek, ám az első negyed végén már az amerikaiaknál volt az előny. A tengerentúli gárda a második tíz perben egy 14-0-s rohammal el is döntötte a meccset, a félidei 16 pontos különbség (26-42) már nem sokat változott a meccs végéig.A szerb-montenegrói válogatott nagyon rosszul dobott távolról (14 triplakísérletből mindöszsze egy landolt a gyűrűben), de a 67 százalékban értékesített büntetők miatt is joggal bosszankodott a 16 ezer hazai szurkoló. "Elégedett vagyok a látottakkal, de a játék minden elemében kell még fejlődnünk. Athénban sokkal jobbak leszünk" - fogalmazott egyszerre elégedetten és kritikusan Larry Brown szövetségi kapitány, s kétségtelen, hogy a címvédéshez sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége a legutóbbi három olimpián veretlen amerikai gárdának.Férfi olimpiai felkészülési mérkőzés, Belgrád
Szerbia-Montenegró-Egyesült Államok 60-78
Szerbia-Montenegró-Egyesült Államok 60-78

Ld.:Rakocsevics 16, Bodiroga 14, ill. Duncan 16, James 11, Marion 10.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
5 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
5 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
6 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
6 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
6 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik