Szalmabálák és a sárga trikó

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.07.27. 21:23
Címkék
A Tour de Hongrie színes karavánja (a csapatok kísérő autói, a zsűriautók, a szállító teherautók, a biztosító motorosok, a szervizautók, a rendőrmotorosok, a rádiósok, a mentőautó, továbbá a szervezőket, a sajtó munkatársait és a vendégeket szállító járművek) komppal kelt át a magyar tengeren kedd délelőtt, a viadal első szakaszának rajtja ugyanis a Balaton déli partján, Balatonföldváron volt. A nemzetközi mezőny nehéz feladatot kapott erre a napra: a Balatont kelet felé megkerülve 178 kilométernyi tekerés után Balatonfüred volt a végállomás.
Óriási csata volt a második helyért – Christiansennek (pirosban) ez a helyezés is kellett ahhoz, hogy az összetettben átvegye a vezetést (Fotó: Meggyesi Bálint)
Óriási csata volt a második helyért – Christiansennek (pirosban) ez a helyezés is kellett ahhoz, hogy az összetettben átvegye a vezetést (Fotó: Meggyesi Bálint)
Óriási csata volt a második helyért – Christiansennek (pirosban) ez a helyezés is kellett ahhoz, hogy az összetettben átvegye a vezetést (Fotó: Meggyesi Bálint)
Óriási csata volt a második helyért – Christiansennek (pirosban) ez a helyezés is kellett ahhoz, hogy az összetettben átvegye a vezetést (Fotó: Meggyesi Bálint)
Óriási csata volt a második helyért – Christiansennek (pirosban) ez a helyezés is kellett ahhoz, hogy az összetettben átvegye a vezetést (Fotó: Meggyesi Bálint)
Óriási csata volt a második helyért – Christiansennek (pirosban) ez a helyezés is kellett ahhoz, hogy az összetettben átvegye a vezetést (Fotó: Meggyesi Bálint)
A balatonföldvári rajt után többen is megpróbáltak ellépni a mezőnytől, ez végül csak a szlovák Hecl, a norvég Christiansen, valamint az ukrán Jakovlev és Guga által alkotott kvartettnek sikerült, az ukrán pályaválogatott két kitűnősége a nagy szélben ügyesen vezényelte az akciót, a mezőny pedig láthatóan nem különösebben törődött a támadással. A legerősebb csapatok közül a Podbrezová és a Cykelcity elöl is érdekelve volt, ezért nem dolgozott a szökevények ellen, de a legerősebb hazai együttes, a P Nívó-Betonexpressz-FTC sem tett meg mindent azért, hogy mindjárt az első szakaszon megőrizze Lengyel Tamás sárga trikóját, csupán arra ügyelt, hogy ne legyen túlságosan nagy a szökevények előnye. (Azt Stubán Ferenc, a ferencvárosiak edző-menedzsere már a rajt előtt elmondta: a hegyi szakaszokra, illetve a békéscsabai csapatidőfutamra koncentrálnak, addig az a feladat, hogy a lehetséges riválisok közül senki se tudjon jelentős előnybe kerülni.)
A szökevények majdnem a befutóig kitartottak, ám Balatonfüred területén alaposan felgyorsított a mezőny, és a célegyenesben befogta őket: a szakaszgyőzelmet a szlovák Martin Prazdnovsky szerezte meg az így is jól hajrázó Christiansen és a címvédő Remák Zoltán előtt, míg a legjobb magyar kerekes ezúttal is Lengyel Tamás volt, aki az ötödik helyen haladt át a célvonalon.
Az összetettben a két nap alatt két második helyezést begyűjtő Morten Christiansen vette át a vezetést: a lelkes norvég bringás boldogan húzta fel a sárga trikót az eredményhirdetésnél - ilyesmire nem volt még példa a Tour de Hongrie történetében. Christiansen amúgy különös figurája a mezőnynek, két nappal korábban még a Tour szervezőinek segített szalmabálákat pakolni - a "társadalmi munkára" ő maga jelentkezett. A svéd Cykelcity csapatának egyik vezetője, a magyar származású Veszprémi Dezső elárulta: mindenki kedveli a csapatban a norvégot, aki ezúttal meglehetősen sikeres is. Arról ugyancsak Veszprémi Dezső számolt be, hogy a tavalyi viadalon buszbalesetet szenvedő svéd csapat valamennyi tagja jól van, a balesetnek a nagy riadalom mellett szerencsére nem volt komolyabb következménye, sőt a svéd kerekesek minél hamarabb szeretnének újra Magyarországon versenyezni.
Visszatérve a norvég sárga trikósra: könnyen előfordulhat, hogy már szerdán újra gazdát cserél a mez, a pécsi befutó ugyancsak hatalmas csatát ígér. ---- SÉRÜLT BORDA. Sérült bordával versenyez a ferencvárosi Árvai Attila, a P Nívó-Betonexpressz- FTC kerékpárosa - aki tavaly a pálya B-világbajnokságon aranyérmet szerzett - néhány napja edzés közben hatalmasat esett, és lehet, hogy az egyik bordája is eltörött. Ennek ellenére vállalta az indulást a Tour de Hongrie versenyén, hiszen csapatának minden segítségre szüksége van. ,,Fájdalmas most minden hirtelen mozdulat, olykor még a levegővétel is. A bukás óta hőemelkedésem van, de az orvosok igyekeztek megnyugtatni, hogy nem találtak törésre utaló jeleket a vizsgálatok során. Ez van, az elmúlt napok miatt sajnos nem vagyok a legjobb formában, de megyek, amíg tudok" - mondta a ferencvárosiak 30 esztendős kerekese, akinek bal karján és lábán is nagy sebek éktelenkednek.

TÖRTÉNELEM. Szerdán Pécsre érkezik a karaván, a Tour de Hongrie történetében ez lesz a tizedik pécsi befutó. A körverseny mezőnye már a kezdetekben, 1927-ben ellátogatott a baranyai megyeszékhelyre, akkor a későbbi összetett győztes Vida László nyert. A legutóbbi pécsi befutó is emlékezetesre sikeredett: tavaly a szlovákiai Remák Zoltán egyedül ért célba, és az itt megszerzett előnyét egészen a Tour végéig sikerült megőriznie. ---- 1. szakasz, a Balaton Nagydíjért, Balatonföldvár-Balatonfüred (178 km): 1. Martin Prazdnovsky (szlovák, Podbrezová) 3:50:15, 2. Christiansen (norvég, Cykelcity) 3 másodperc hátrány, 3. Remák (szlovákiai, Podbrezová) azonos idővel, …5. Lengyel Tamás (P Nívó-Betonexpressz-FTC) a. i. Összetett verseny a DHL Nagydíjért: 1. (sárga trikóban) Morten Christiansen. Gyorsasági pontverseny a Toyota Nagydíjért: 1. (piros trikóban) Martin Prazdnovsky. Hegyi pontverseny a Michelin Nagydíjért: 1. (kék trikóban) Marian Hecl (szlovák, Podbrezová). A legjobb magyar kerekes (Port.hu Nagydíj): 1. (bordó trikóban) Lengyel Tamás

A következő akadály
A Tour második szakaszán választ kapunk arra a kérdésre: kik pályáznak jó esélylyel ebben az évben a sárga trikóra? A Balatonföldvár-Pécs etap nem tekinthető kifejezetten hegyi szakasznak, hiszen a Mecsek csúcsai után a lejtőkön újra összerázódhat az élmezőny, de a városban megtett körök (különösen a "Berta" 800 méteres macskaköves emelkedője) még jobban szétszedhetik a mezőnyt. Valószínűleg a pécsi befutónál jól szereplő kerekesek között lesz az is, aki augusztus 1-jén felléphet a budapesti győzelmi dobogóra…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik