Omán közel a csodához

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.07.24. 21:49
Címkék
A tornaújonc Omán válogatottja voltaképpen másodpercekre volt attól, hogy egész Ázsiát ámulatba ejtse: a korábbi háromszoros győztes, több európai légióssal felálló Irán a 93. percben egyenlített az arab ország fiatal csapata ellen. A D-csoport másik meccsén Japán gond nélkül megverte Thaiföldet, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Az NSO ajánlja:

Az Ázsia-kupa összes eredménye, a korábbi győztesek: Ázsia-bajnokság 2004
Az NSO ajánlja:

Az Ázsia-kupa összes eredménye, a korábbi győztesek: Ázsia-bajnokság 2004
Az outsider omániak Imad Ali révén a szünetig kétgólos előnyre tettek szert, s hogy ez menynyire megviselte az irániakat, remekül mutatja, hogy Rahman Rezai és Ali Badavi a pályán egymásnak esett az ellenfél egy helyzete után. A második félidőben Ali Karimi egy szerencsés, megpattanó lövéssel szépített, a hosszabbítás harmadik percében pedig Mehdi Mahdavikia szabadrúgását Mohamed Noszrati csúsztatta a hálóba, megmentve Branko Ivankovic együttesét a szégyentől.

Nakazava (fehérben) két gólt szerzett, itt fejjel eredményes
Nakazava (fehérben) két gólt szerzett, itt fejjel eredményes
Nakazava (fehérben) két gólt szerzett, itt fejjel eredményes
Tegyük hozzá, az omániakat trenírozó Milan Macala joggal hánytorgatta fel, hogy Karimi találata előtt Noszrati olyan durva szabálytalanságot követett el, amiért ki kellett volna állítani. "Ha kicsit rutinosabbak a játékosaim, nem engedtük volna ki a kezünkből a győzelmet. Rengeteg helyzetünk volt a második félidőben" – tette hozzá a csalódott cseh szakember.
A japánokra alaposan ráijesztett riválisuk a 12. percben, de a fordulás után beindult a kék henger, s végül 4–1-lett a vége. Zico tanítványai hat pontjukkal már a negyeddöntőben érezhetik magukat.



Szavazás

Ki nyeri az Ázsia-kupát?

---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
4 perce

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
22 perce

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
40 perce

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
54 perce

Az irániak nem lehetnek ott a vb-sorsoláson

Foci vb 2026
1 órája

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik