Szaúd-Arábia kieshet

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.07.22. 21:57
Címkék
Ázsiának is megvan a maga Görögországa. Üzbegisztán, amellyel a négy évvel ezelőtti tornán, Libanonban a bolondját járatta a többi válogatott (Japán 81-re, Szaúd-Arábia 50-ra tömte ki), elsőként jutott be a legjobb nyolc közé  mégpedig a szaúdiak legyőzésével. Így előfordulhat, hogy a háromszoros győztes, az utolsó öt viadalon a döntőbe jutó válogatott nem jut tovább a csoportjából.
Az NSO ajánlja:

Az Ázsia-kupa összes eredménye, a korábbi győztesek: Ázsia-bajnokság 2004
Az NSO ajánlja:

Az Ázsia-kupa összes eredménye, a korábbi győztesek: Ázsia-bajnokság 2004
A szaúdiak mestere, Gerard van der Lem alatt már a türkmének elleni 2–2 után is megremegett a kispad (arrafelé nem kell sok egy kapitánycseréhez, 1994 óta a holland a 13. szakvezető a válogatott élén), de most az is kétséges, hogy a szövetség vezetői egyáltalán megvárják-e az Irak elleni, sorsdöntő mérkőzést. Alekszandr Gejnrih egyébként még az első negyedórában megszerezte a végül győzelmet jelentő gólt, egy 30 méteres lövéssel, s a szaúdiak hiába támadtak rengeteget a későbbiekben, gólra nem futotta erejükből.
A C-csoport másik meccsén Irak élvezetes kilencven percet játszott Türkmenisztán ellen – az utolsó tíz percben három gól esett –, és nyert 3–2-re. Annál inkább bravúr ez a csapattól, mivel közvetlenül a torna előtt mondott le kapitánya, Bernd Stange. "Egyre jobban futballozunk, szerintem most már elmegyünk az elődöntőig" – véli Nasat Akram középpályás.

ÁZSIA-BAJNOKSÁG
CSOPORTMÉRKÔZÉSEK, 2. FORDULÓ
C-csoport

TÜRKMENISZTÁN–IRAK 2–3 (1–1)
Csengdu, 8000 néző
V: el-Fadli (kuvaiti). G: V. Bajramov (14.), Kulijev (85.), ill. Mohamed (12.), Farhan (80.), Munir (88.). K: Mingazov (60.)
TÜRKMENISZTÁN: Nabojcsenko – Gocsgulijev, Mingazov, Bergyijev, Durgyijev (Krengyelev, 75.), Szaparov, Kulijev, N. Bajramov, Ovekov (Mirgyev, 63.), V. Bajramov (Urazov, 81.), Zemszkov
IRAK: Dzsaber – Abbasz, Dzsabar, Hasszán, Szadir (Akram, 63.), Mohamed, Karim, Munir, el-Hail (Manadzsid, 78.), Farhan, Alvan (Mahmud, 46.)

ÜZBEGISZTÁN–SZAÚD-ARÁBIA 1–0 (1–0)
Csengdu, 8000 néző
V: Codjia (benini). G: Gejnrih (13.)
ÜZBEGISZTÁN: Safanov – Fjodorov, Sirsov, Alikulov – Kaszimov (Innomov, 64.), Akopjanc, Dzseperov, Szolijev (Zejtulajev, 60.), Kapadze – Siselov, Gejnrih (Bikmojev, 78.)
SZAÚD-ARÁBIA: el-Nadzse – Dohi, Tukar, el-Montasari, el-Kebari – el-Doszari (el-Bisi, 84.), Szoved, el-Slub (el-Mesal, 67.), Sz. Ovairan, el-Zahrani (el-Basah, 77.) – el-Kahtani

A pénteki program
B-csoport: Jordánia–Kuvait, Arab Emírségek–Dél-Korea
Az állás
1. Üzbegisztán 2 2 2–0 6
2. Irak 2 1 1 3–3 3
3. Türkmenisztán 2 1 1 4–5 1
4. Szaúd-Arábia 2 1 1 2–3 1

Szavazás

Ki nyeri az Ázsia-kupát?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik