Stílusok csapnak össze

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2004.07.20. 22:07
Címkék
Szinte kivirágzott a brazil válogatott a tengerszinthez közel, avagy a selecao mégiscsak jól jött ki a kétezer kilométeres vándorlásból.
Az NSO ajánlja:

A Copa América eredményei, a csoportok végeredménye, a menetrend, játékoskeretek: Copa América 2004

A Copa América korábbi győztesei, a döntők eredménye

Szavazás

Ki nyeri a 2004-es Copa Américát?

Írja be az itt látható számot!
Az NSO ajánlja:

A Copa América eredményei, a csoportok végeredménye, a menetrend, játékoskeretek: Copa América 2004

A Copa América korábbi győztesei, a döntők eredménye

Szavazás

Ki nyeri a 2004-es Copa Américát?

Írja be az itt látható számot!
A csoportmérkőzések utolsó körében még igen sötétnek tűnt a kép, elvégre a világbajnokok kínlódtak Paraguay ellen – ki is kaptak –, aminek következtében a negyeddöntőben Mexikóval voltak kénytelenek megmérkőzni Peru másik végében, viszont közelebb a tengerszinthez, elviselhetőbb páratartalom és oxigénmennyiség mellett. Meg is lett az eredmény: Brazília könnyed játékkal lépett a legjobb négy közé, ahol a frissességét és keménységét visszanyerő Uruguay lesz az ellenfele.
"Az biztos, hogy az uruguayiak nem azért mennek majd ki a pályára, hogy a mi mutatványainkat szemléljék. Higgyenek nekem: szoros emberfogás és keménység lesz az eszközük" – jósolja az aranysárgák csapatkapitánya, Alex. Könnyen lehet, hogy igaza lesz, elég, ha arra gondolunk, hogy a világbajnoki selejtezők siralmas kezdete után Jorge Fossati ráncba szedte az övéit: sutba vágta a támadófocit, és visszanyúlt a hajdan sikerrel alkalmazott harcos bekkeléshez. Immár nyugodtan mondhatjuk: jól tette. Persze, ehhez a stílushoz megfelelő játékosanyag is kell, és itt adódhat egy kis probléma. Az egyik legkeményebb hátvédje, a válogatottba a torna előtt visszatérő Paolo Montero ugyanis még mindig sérült, és korántsem biztos, hogy felépül az elődöntő kezdetéig – de így is a Juve veteránja az egyetlen kérdőjel a égszínkékek kezdőcsapatában.
A túloldalon a sztárok (Didától Ronaldóig) hiányában is vannak még nemzetközi szinten jegyzett futballisták, kezdve a legutóbb duplázó Adrianóval. "Azt hiszem, a győzelem kulcsa az volna, ha meg tudnánk tartani a ritmust, és sokat lenne nálunk a labda. Nem szabad hagynunk, hogy az uruguayiak csigatempójában haladjon a meccs" – csapott oda már jó előre az Internazionale csatára. A balhátvéd, Gustavo Nery is hozzászólt: "Eddig lényegében semmit sem csináltunk". A legutóbbi mérkőzésen: Mexikó– Brazília 0–4…

Tv: a Sport1 szerdáról csütörtökre virradóra, 2.30-tól élőben közvetíti a Brazília–Uruguay mérkőzést

COPA AMÉRICA
Az Argentína–Kolumbia elődöntő lapzártánk után ért véget. Következik (július 21-én) a második elődöntő: Brazília–Uruguay
Legfrissebb hírek

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
1 perce

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
33 perce

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
49 perce

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
1 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik