Már van brazil alapcsapat

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.07.17. 21:03
Címkék
Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra rendezik a Copa América negyeddöntőjének második felvonását, amelyben a két ősi rivális, Paraguay és Uruguay meccsel egymással, illetve találkozik a torna eddigi legjobbjának tartott Mexikó, valamint az örökös favorit Brazília.
Az előbbi párosításban az uruktól továbbra is hiányozni fog a csapatkapitány, Paolo Montero, aki ezen a tornán tért vissza a válogatottba, de a csapat második mérkőzésén meghúzódott az ágyéka. "Paolo nagyon fontos játékos, a csapat egyik vezéregyénisége, de nincs bevethető állapotban" – mondta kissé letörten Jorge Fossati uruguayi szövetségi kapitány, aki azt is elárulta, hogy Alejandro Lagónak, Montero korábbi helyettesének szavaz ismét bizalmat a kezdőben. A piros-fehérek mindeközben kellemes, 350 kilométeres buszúttal, születésnapi zsúrral – Edgar, majd Diego Barreto, illetve Paredes volt az ünnepelt –, két edzéssel, illetve egy misével készültek. Carlos Jara Saguier szövetségi kapitány minden bizonnyal két helyen változtat a brazilokat legyőző csapatán: a kapuba Villar áll vissza Diego Barreto helyére, míg a selecao ellen kiállított Emílio Martínezt Derlis González váltja. A braziloknál érthetően nem a legjobb a hangulat, amit Carlos Alberto Parreira kapitány azzal igyekszik orvosolni, hogy kijelentette: "Vége a tesztelés fázisának, mostantól egy alapcsapat létezik." A csoportmérkőzések során 18 játékost bevető szakember arra készül, hogy visszategye a kezdőbe Alexet és Juant – a középpályást Felipe, a védőt Cris pótolta a paraguayiak elleni mérkőzésen. A brazil sajtó szerint Parreira már csak egy helyen töpreng a kezdőt illetően: a védelem jobb oldalán Maicon vagy Mancini szerepelhet.A mexikóiak gyakorlatilag a teljes keretükkel készülnek, mert bár Ricardo Osorio továbbra is fájlalja a bal térdét, és Ramón Morales sem edzett pénteken, de José Luis Serrano csapatorvos szerint mindkét játékos bevethető lesz, miként Jared Borgetti is, aki visszatért testvére temetéséről.Tv: a Sport1 vasárnap 21.45-től élőben közvetíti a Paraguay–Uruguay, majd hétfőre virradóra 3.15-től a Mexikó–Brazília mérkőzést
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
6 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
24 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
32 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
33 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik