Ellenőrzés minden mennyiségben

V. D.V. D.
Vágólapra másolva!
2004.05.28. 20:40
Címkék
- A görögök azt kívánták igazolni, hogy a 2001. szeptember 11-i New York-i terrorakció óta veszélyeztetett világban minden szükséges és lehetséges intézkedést megtettek az olimpia biztonsága érdekében  mondta Gáll Mariann, az athéni nagykövetség első titkára, a magyar csapat olimpiai attaséja, aki a MOB képviseletében vett részt az olimpia biztonsági intézkedéseiről tartott háromnapos nemzetközi konferencián.
– Minden eddiginél többet, 1.2 milliárd dollárt költenek a széles körű nemzetközi összefogással, s egyeztetéssel kidolgozott tervek végrehajtására. Hetvenezer ember, a legkorszerűbb technikával, földön, levegőben, vízen őrzi az olimpiai résztvevők biztonságát. A versenyhelyszínek körül például 4-5 zónát alakítanak ki, már az elsőnél megkezdik az ellenőrzést, kamerákkal figyelik a területet és készen állnak a beavatkozásra.
– Mire hívná fel az olimpikonok figyelmét?
– A repülőtér, az olimpiai falu és a versenyhelyszínek védett területek, ahol fokozott biztonsági intézkedéseket terveznek. Arra törekszenek, hogy a sportolókat a versenylétesítmények kapuihoz szállítsák az olimpiai faluból. Az intézkedések természetesen kényelmetlenséget, időveszteséget is jelentenek, de ez a versenyzők személyes védelmét szolgálja, biztonságuk érdekében történik. Mindezt türelemmel, fegyelmezetten kell elfogadni, s a felhívásokat, figyelmeztetéseket tiszteletben kell tartani.
– Mire számíthatnak a turisták?
– Elsősorban arra, hogy másfél-két órával az egyes események kezdete előtt meg kell érkezniük a létesítmények külső zónájához, mert az ellenőrzés rendkívüli módon lassítja a bejutást a lelátókra. Külön közlekedési tervek készültek az ötkarikás játékok idejére. A létesítményeket olimpiai járatokkal lehet megközelíteni, amit a nézők az aznapra szóló belépővel díjmentesen vehetnek igénybe. A görögök jó házigazdák szeretnének lenni, szeretettel várják a bölcsőjéhez visszatérő olimpiát.
Legfrissebb hírek

Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

Minden más foci
18 perce

A hajrában fordítottak, továbbjutottak a németek; az angolok kiestek az U19-es Eb-n

Minden más foci
21 perce

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
1 órája

Romano szerint Zubimendi már aláírta a szerződését az Arsenalnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
1 órája

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
1 órája

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

„Idegbe jött” a játékos a klubvilágbajnokságon, amikor le akarták cserélni – videó

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik