Sportaréna: névadó ünnep

V. D.V. D.
Vágólapra másolva!
2004.05.24. 21:05
Címkék
Vasárnap este a Gundel étteremben ünnepelt és emlékezett a magyar ökölvívócsalád színe-java. Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter pohárköszöntőjében bejelentette, hogy a Budapest Sportaréna május 28-ától Papp László nevét viseli.
"Háromszoros olimpiai bajnokunk nagyon sok sikert szerzett az országnak. Egyike azon magyar sportembereknek, akiket az egész világ ismer. Rászolgált arra, hogy örök emléket állítsunk neki – mondta többek között. – Annak is bizonyára örülne, hogy kedvenc sportja, amely egyben életét jelentette, 2006-ig bekerül a Sport 21 programba, s így lehetőség nyílik a fiatal tehetségek rendszeres foglalkoztatására."Csötönyi Sándor, a szövetség elnöke köszönetet mondott, hogy a szövetség több mint két éve elhangzott javaslatát a tárca elfogadta, és Papp László nevét veheti majd fel a Budapest Sportaréna. Azt is hangoztatta, hogy a magyar ökölvívás az elmúlt két évtizedben erején felül teljesített. Valamennyi olimpián érmet szerzett, és örömmel említette, hogy a versenyzők az athéni játékokra is megfelelő körülmények között tudnak készülni. A névadó ünnepségen, amelyre egyébként május 28-án, pénteken, 13 órakor a Sportaréna bejáratánál kerül sor, az athéni résztvevők már nem lehetnek jelen, hiszen a héten a görög fővárosban tesztversenyen vesznek részt.
Legfrissebb hírek

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
4 perce

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

Minden más foci
42 perce

A hajrában fordítottak, továbbjutottak a németek; az angolok kiestek az U19-es Eb-n

Minden más foci
46 perce

Nyílt vízi úszás: Bartalos bronzot, majd ezüstöt nyert a junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
1 órája

Romano szerint Zubimendi már aláírta a szerződését az Arsenalnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik