Lovassport: Ismét Lázár Vilmos hátát nézte a mezőny

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
Vágólapra másolva!
2004.05.02. 20:50
Címkék
Az akadályhajtással zárult a fogathajtók fábiánsebestyéni idénynyitó versenye, amely egyben az egyes- és négyesfogat-hajtóknak vb-válogató is volt.
A két nap utáni állás nem változott különösebben a záró számot követően, mindössze a négyeseknél történt egy "csere", a negyedik helyen álló Hódi Károly ugyanis kiváló akadályhajtásának köszönhetően felléphetett a dobogóra, míg a tavalyi győztesnek, Bozsik Józsefnek ezúttal meg kellett elégednie az 5. hellyel. A kettesek között a hatszoros világbajnok Lázár Vilmos biztosan nyert – miután mindhárom számban ő lett első, sőt az akadálypályán egyedül ő tudott alapidőn belül hibátlant hajtani –, az egyeseknél pedig az összetettben ugyancsak végig vezető Benkő Noémi lett a befutó.FOGATHAJTÓ OB 1. FORDULÓ, EGYBEN EGYES- ÉS NÉGYESFOGAT-HAJTÓ VB-VÁLOGATÓ, FÁBIÁNSEBESTYÉN. Akadályhajtás. Egyes fogatok: 1. Tóth Imre (Kiskunfélegyháza LK) 2.5 hibapont, 2. Gáspár (Csopak DOR SE) 3, 3. Jámbor (Tata Eszterházi LK) 7. Kettes fogatok: 1. Lázár Vilmos (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 0, 2. Selyben (Borkúti LK) 5.5, 3. Kelemen (Szilvásvárad SE) 7. Négyes fogatok: 1. Kecskeméti László (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE) 0/0/1:46.73, 2. Móró (Szilvásvárad SE) 0/0/1:58.28, 3. ifj. Dobrovitz (Vecsés SE) 0/5/1:39.22. Az összetett végeredménye. Egyes fogatok: 1. Benkő Noémi (Hódmezővásárhely Aranyági Ménes) 138.40, 2. Tóth I. 146.10, 3. Jámbor 146.80. Kettes fogatok: 1. Lázár Vilmos 109.73, 2. Selyben 126.17, 3. Varga P. (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE) 137.77. Négyes fogatok: 1. ifj. Dobrovitz József 125.16, 2. Lázár Z. (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 125.52, 3. Hódi (Szeged Fesztivál SE) 131.24
Legfrissebb hírek

Kontra Zsolt 70 éves!

Kézilabda
57 perce

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
1 órája

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
1 órája

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
9 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
9 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik