Erőfelmérő az olimpia előtt

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.04.23. 22:51
Címkék
Újra középpontban a tehetség és a kurázsi! Az idén már másodszor, összességében pedig harmadszor rendezik meg ezzel a mottóval szombattól azt a nemzetközi tornát, amelyen a hazai sakkozás kiválóságai és néhány külföldi játékos vesz részt.
A zalaegerszegi versenyen ezúttal a magyar játékosok szereplésén lesz a hangsúly (mindössze két külföldi indul), mert az októberi olimpia egyre közeledik, fel kell mérni, ki milyen formában van. Az eseményt joggal nevezhetjük akár a generációk csatájának is, hiszen rutinosabbak (például Portisch Lajos, Sax Gyula) csapnak össze fiatalabbakkal (Ruck Róbert, Ács Péter, Horváth Ádám, Balogh Csaba).A kilencfordulós, körmérkőzéses tornának a városi Arany Bárány Hotel ad otthont, ahol korábban már több rangos nemzetközi versenyre került sor. A fordulók mindennap délután két órakor kezdődnek. A játszmák a magyar csapatbajnoki rendszer időbeosztása szerint zajlanak majd, azaz két óra alatt 40 lépést, majd 60 perc alatt további 20 manővert kell végrehajtaniuk a feleknek. A díjalap szokatlanul magas (a hazai viszonyokhoz képest), hiszen összesen kétmillió forint osztanak szét, melyből az első helyezett 600 ezer forintot kap. ---- E ---- T
Legfrissebb hírek

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
1 órája

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
1 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
1 órája

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
8 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
8 órája

Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik