Veszélyben a kvalifikáció

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.04.17. 23:16
Címkék
Hatpontos hátrányból indul a kameruni válogatott a 2006-os világbajnokság afrikai selejtezőin. A büntetést a FIFA szabta ki azért, mert a "szelídíthetetlen oroszlánok"  vezetőik ígérete ellenére  szabálytalan felszerelésben játszottak az év eleji Afrikai Nemzetek Kupája negyeddöntőjében.
A divat terén roppant progresszív kameruniak már a 2002-es kontinensbajnokságon is kihúzták a gyufát ujjatlan mezükkel, az idén Tunéziában pedig külön mez és nadrág használata helyett egyrészes dresszt húztak magukra. A csoportmérkőzések után a világszövetség közbelépett, és kikövetelte az ígéretet, hogy a kieséses szakaszban az érintettek már hagyományos ruházatban szerepelnek majd. Mivel mégsem így történt, a FIFA fegyelmi bizottsága most bejelentette a hatpontos levonást, plusz a 200 ezer svájci frankra rúgó pénzbüntetést.Andre Nguidjol, a helyi szövetség egyik illetékese kijelentette, ők az afrikai szervezet külön engedélyével használták a kérdéses felszerelést, mivel hirtelen nem tudtak volna másfajtát keríteni. "Úgy döntöttünk, fellebbezünk a szankció ellen. Ha nem változtatják meg, gyakorlatilag elveszítjük az esélyünket a világbajnoki kvalifikációra" – panaszolta a BBC-nek Atangana Mballa főtitkár. Kamerun – az egyetlen ország, amely eddig öt tornán képviselte a földrészt – hatos csoportban van, Benin, Egyiptom, Elefántcsontpart, Líbia és Szudán társaságában, ahol öszszesen harminc pont megszerzésére van lehetőség. A vb-re csak a csoportelső jut ki.Az egyetlen ember az afrikai országban, akit nem lepett meg a határozat, Roger Milla. "Többször, több viadalon figyelmeztettek minket. Hiába szóltam, hogy vigyázzunk jobban" – mondta a kameruni futball élő legendája. A hírek szerint a fellebbezést egyenesen a FIFA végrehajtó bizottsága bírálja majd el.
Legfrissebb hírek

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
4 perce

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
22 perce

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
40 perce

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
54 perce

Az irániak nem lehetnek ott a vb-sorsoláson

Foci vb 2026
1 órája

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik