Nagy Orsolya: irány Athén!

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2004.04.17. 21:39
Címkék
Az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomását, az európai zónaversenyt rendezték meg szombaton Gentben.
A viadalon olyan országok egy-egy képviselője léphetett pástra fegyvernemenként, amelyek még nem rendelkeztek kvalifikációval. Két fegyvernemben, férfi tőrben és női kardban voltunk érdekeltek Marsi Márk, illetve Nagy Orsolya révén. Marsinak az első két, Nagynak az első három hely valamelyikén kellett végeznie. Női kardban Nagy Orsolya minden csoportmeccsét megnyerte. Ennek köszönhetően a táblán kiemelt volt, majd a négy között magabiztosan, 15:5-re verte az ukrán Darja Nedeskovszkaját, és ezzel az UTE-Selectrade kétszeres Eb-bronzérmese már olimpiai résztvevőnek vallhatta magát. A brit Louise Bond-Williams ellen az utolsó mérkőzését is megnyerte (15:14), így veretlenül lett a zónaverseny legjobbja.Marsi Márk mérlege a csoportmérkőzések során 4 győzelem és 2 vereség volt, így a 16-os tábla első fordulójában nem kellett vívnia. A negyeddöntőben aztán 15:5-ös vereséget szenvedett a lengyel Slawomir Mocektól – és ez számára nemcsak a versenytől, hanem az olimpiától is a búcsút jelentette.
Legfrissebb hírek

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
5 perce

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
14 perce

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült...

Labdarúgó NB I
24 perce

Heti program: kétszer is pályára lép a magyar válogatott, férfi és női kézi BL

Minden más foci
29 perce

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
37 perce

Videó: elképesztő, félpályás gólt szerzett az 51 éves Vincze Ottó

Labdarúgó NB II
51 perce

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
1 órája

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik