Woods szenved, Rose vezet

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2004.04.09. 20:53
Címkék
Mindössze három golfozónak sikerült 70 ütésnél kevesebbel megúsznia az idei év első kiemelt tornája, az egyesült államokbeli Augustában zajló US Masters csütörtöki nyitó fordulóját.
A prímet az 1998-as British Openen feltűnő, amatőr létére a negyedik helyet elcsípő Justin Rose vitte. Rossz hír a még mindig csak 23 esztendős angol számára, hogy legutóbb 1984-ben ölthette magára a győztesnek járó zöld zakót az, aki az első nap után vezetett (az amerikai Ben Crenshaw volt a szerencsés).Rose mellett a 165 méterről a lyukba találó Chris DiMarco és az ugyancsak amerikai Jay Haas hatolt 70 alá. A váratlanul érkező záporok nemcsak fennakadást okoztak a versenyen (néhányan péntek reggel zárták a csütörtöki etapot), hanem meg is tréfálták a keményebb pályákat kedvelő golfozókat, például a világelső Tiger Woodsot, a címvédő Mike Weirt és az ausztrálok nagy reménységét, Adam Scottot. A 74 esztendős Arnold Palmer egyelőre két vetélytársát tudhatja maga mögött jubileumi 50. Masters-indulása alkalmából.US MASTERS
Augusta (a pálya: 6665 méter, 72 par).
Augusta (a pálya: 6665 méter, 72 par).
Az élcsoport az 1. forduló után: 1. Justin Rose (angol) 67 ütés, 2. DiMarco és Haas 69-69. Érdekesebb eredmények: Els (dél-afrikai) 70, Harrington (ír) 74, Singh (fidzsi) 75, Woods 75, Faldo (angol) 76, Weir (kanadai) 79, Scott (ausztrál) 80, Palmer 84. A nem jelzett nemzetiségűek amerikaiak.
Legfrissebb hírek

46-szoros magyar válogatott irányítóval készül az élvonalra a Budai Farkasok – hivatalos

Kézilabda
39 perce

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
45 perce

Liga 2: rangadót vesztett a Csíkszereda, még várnia kell a feljutásra

Minden más foci
51 perce

Felemelte az ETO-t a felvidéki sikeredző – interjú Borbély Balázzsal

Képes Sport
1 órája

NB I: Debrecen–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
1 órája

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
2 órája

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik