Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Vágólapra másolva!
2025.04.19. 12:44
Sinner májusban tér vissza (Fotó: Getty Images)
Filippo Volandri, az olasz Davis-kupa-válogatott kapitánya szerint a május végén rajtoló francia nyílt teniszbajnokságra csúcsformában lesz a doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő, világelső Jannik Sinner.

„A felkészülése csakis a Roland Garrosról szól, amely rendkívül fárasztó torna, ötszettes meccsekkel” – mondta a nemzeti csapattal az elmúlt két évben Davis-kupa-győztes szakvezető a La Gazzetta dello Sport napilapnak. 

„Az elmúlt években nem tudott egy téli alapozást sem rendesen végigcsinálni, de most akár két-három idényre is feltöltődhet. Mivel a mérkőzés közben termelődő adrenalint semmi sem tudja pótolni, nem biztos, hogy rögtön minden találkozót megnyer, de Párizsra rendben lesz” – tette hozzá. 

A 23 éves kiválóság a május 7-én rajtoló római tornán tér vissza, miután legutóbb az Australian Open megnyert döntőjében szerepelt. Róma után Hamburgban (május 17-24.) indul, míg az idény második Grand Slam-tornája, a párizsi Roland Garros május 25-én kezdődik. Az olasz sztár a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) kötött egyezség alapján fogadta el az eltiltást, amely február 9-én lépett életbe. 

Tavaly márciusban két doppingellenőrzésen is fennakadt, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolt mutattak ki – igaz, kis mennyiségben. Akkor azzal védekezett, hogy a tiltott szer a tudtán kívül jutott be a testébe, mégpedig az egyik edzője, illetve fizioterapeutája közreműködésével. Őket azóta már menesztette a stábjából. A sportág nemzetközi szövetsége nem tiltotta el – emiatt sokan felháborodtak –, a felmentő ítélet után pedig szeptemberben a WADA a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult. Közben azonban a háromszoros Grand Slam-bajnok Sinner – aki legrosszabb esetben akár kétéves eltiltást is kaphatott volna – három hónapos eltiltásban megegyezett a WADA-val, a doppingellenes ügynökség pedig visszavonta a CAS-hoz beadott keresetét.

 

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
4 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
5 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
Tegnap, 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik