Eriksson még négy évig marad

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.03.28. 20:41
Címkék
Sven-Göran Eriksson a jelek szerint megunta, hogy az angol sajtó egy része megszállottan próbálja Roman Abramovics "karjaiba" tuszkolni.
A szövetségi kapitány a legfrissebb Chelsea-pletyka megjelenésekor elvesztette a türelmét, és, mintegy nyelvet öltve a bulvármédiára, bejelentette: nemhogy nem akarja otthagyni az angol válogatottat szerződésének 2006-os lejárta előtt, egyenesen meghosszabbítja a megállapodást 2008-ig."Egy ideális világban bizonyára vártam volna a közléssel nyárig, az Európa-bajnokságig. De azt hiszem, ez a rengeteg spekuláció miatt majdhogynem lehetetlen lett volna, úgyhogy szerintem jól reagáltunk. Amikor mindenki arról beszél, kikkel találkoztam, a leghelyesebb hatástalanítani a kérdést. Egyszóval örülök, hogy így alakult" – fejtegette a svéd szakember a nemzeti együttes edzőtáborába sebtiben összerántott sajtótájékoztatón.Eriksson ugyanakkor nem tagadta, hogy beszélt több, iránta érdeklődő klub vezetőjével. "Természetesen előfordult, hogy meghallgattam egyes javaslatokat. Ha valakinek vannak ambíciói az életben, nem zárkózik el semmilyen állásajánlattól, ehhez még az angol szövetségi kapitánynak is joga van. Aztán dönt, ahogyan most én is megtettem" – foglalta össze az ügyet.
Legfrissebb hírek

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
10 perce

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
28 perce

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
46 perce

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
59 perce

Az irániak nem lehetnek ott a vb-sorsoláson

Foci vb 2026
1 órája

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik