Ronaldo 2008-ig marad

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.03.02. 21:03
Címkék
Ronaldo meghosszabbította a szerződését a Real Madriddal, és 2008. június 30-ig marad a királyi gárdánál.
A hírt a madridi klub honlapja hozta nyilvánosságra, kiemelve, hogy ugyan eredetileg csak egyéves prolongációról tárgyaltak, a felek végül úgy döntöttek, a 2006-ban lejáró kontraktust érdemes két esztendővel meghosszabbítani. "Nagyon boldog vagyok, mert nagyszerűen érzem magam a klubnál és a városban is – jelentette ki fülig érő szájjal a sajtó képviselői előtt a brazil csatár. – A Real mindig is jelezte, szeretné meghosszabbítani a szerződésemet, én pedig szinte elvarázsoltan megragadtam az első kínálkozó alkalmat."Szinte még meg sem száradt a tinta az új szerződésen, Ronaldo máris a távolabbi jövő felé kacsintgat. "Most azt tanulmányozzuk, miként kapcsolhatnám magamat örökre a Real Madridhoz, ahhoz a klubhoz, amelyért világszerte szenvedélyesen rajonganak. Ha sikerül megállapodnunk, mindig az egyesület rendelkezésére állnék" – fogalmazott Ronaldo, akit természetesen megkérdezték, hogy miként értékeli eddigi, majdnem kétéves madridi tevékenységét, és hogy mit szeretne még elérni a jövőben a blancók mezében. "Csakis jó mérleget tudok vonni. Eleinte sokan kételkedtek benne, hogy megéri-e a szerződtetésem, hogy képes leszek-e a Real szintjén futballozni. A teljesítményemmel lépésről lépésre bebizonyítottam, hogy megértem a pénzem. Remélem, a továbbiakban is hasonló produkcióra leszek képes, a meghoszszabbított szerződésem mindenesetre nyugalmat kölcsönöz. Leginkább a Bajnokok Ligája serlegét szeretném a magasba emelni, ez a trófea ugyanis már évek óta ellenáll nekem" – így Ronaldo.Kisebb vihart kavart a Deportivo háza táján, hogy a legutóbbi bajnoki alkalmából a csapat vendégeként a Riazor-stadionba látogató Barcelona illetékesei megkörnyékezték a galíciai csapat egyik ászát, Albert Luquét. Augusto César Lendoiro, a Depor elnöke állítólag kikelt magából, amiért a katalánok éppen a két csapat találkozóját választották arra, hogy személyesen keressék meg a játékost. Szerinte ez a lépés nem csak Luque, hanem az egész csapat nyugalmát megzavarta, ráadásul korábban abban állapodott meg titokban a két vezetőség, hogy Sandro Rosell, a Barcelona alelnöke vasárnap a mérkőzés után ül le Manel Ferrerrel, a támadó képviselőjével. Ezt azonban Rosell nem tartotta be, így kerülhetett sor a katalán klub általános igazgatója, Txiki Beguiristain és Luque közvetlen párbeszédére. A játékos kedden igyekezett enyhíteni a feszültségen, de kijelentéseivel korántsem biztos, hogy jót tett: "Elismerem, együtt ettem Beguiristainnal, viszont nem esett szó az átigazolásomról, de még hasonlóról sem. Különben sem rajtam múlik, én tárgyalhatok akármennyi klubbal, ha a Depornál nemet mondanak, én mit sem tehetek."
Legfrissebb hírek

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
57 perce

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
1 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
2 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2 órája

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
2 órája

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik