A Barca Saviolát is elküldené

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.02.25. 21:08
Címkék
A Barcelonánál jelentős nagytakarításra készülnek a nyáron. Ennek előszele, hogy a katalán sajtóban egyre-másra jelennek meg a Joan Laporta vezette elnökség legújabb kiszemeltjeinek neve, de újabban már az sem titok, kiktől válna meg az egyesület.
Az egyik biztos távozónak Javier Saviola tűnik, a fiatal argentin először is hullámzó teljesítményt nyújt, másrészt pedig az előző vezetőség alatt került a klubhoz, a mostani elöljárók szerint irreális feltételekkel. A legnagyobb gondot az okozza Laportának, hogy a Nyúl (Conejo) becenévre hallgató csatár szerződése szerint jogosult a képi jogaiból befolyó összeg 40 százalékára, ám az a televíziós társaság (TV3), amely magára vállalta ennek az összegnek a kifizetését, kilépett a Barcelona mögül.Pillanatnyilag két eset lehetséges: Saviola lemond fizetése egy részéről (ezt nem tette meg), vagy a Barcának kell kifizetnie a TV3 által beígért öszszeget. Mellesleg nem Saviola az egyetlen, akinek a TV3 pénzét a Barcelonának kell állnia, Luis Enrique, Xavi, Riquelme és Gabri is hasonló cipőben jár.Mindeközben a Real Madrid elnöke újabb utalást tett arra, hogy a nyáron esetleg a Betis spanyol válogatott szélsője, Joaquín érkezik a kerethez a legújabb "galaktikusként". "A Real Madrid nem változtatta meg átigazolási politikáját, továbbra is a világ legjobbjait hozzuk a klubhoz. Ugyanakkor lehet, hogy a legjobbak Spanyolországban vannak" – fogalmazott Florentino Pérez.
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
4 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
14 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
27 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
41 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik